Szerdán 17 órától a kiesés ellen küzdő Cegléd otthonában lép pályára a listavezető Dobos-csapat.

Utolsó szakaszához érkezett a Merkantil Bank NB II, már csak 4 forduló van hátra a 2018/2019-es idényből, két és fél hét múlva pedig szezonbeli utolsó bajnokinkra kerül sor. Hiszünk és bízunk benne, hogy az egész éves kemény munkának ezekben a hetekben szüretelhetjük majd le a gyümölcsét, ettől pedig már mindössze egy lépés választ el minket: a szerdai, ceglédi mérkőzés. Amennyiben ezen győz csapatunk, matematikailag is bebiztosítja feljutását, a Kaposvár pontvesztése esetén pedig a bajnoki aranyérem is biztossá válna.

Mindezek mellett nem gála-, hanem mindkét együttes számára komoly tétre menő meccsre számíthatunk: a Cegléd a kiesés elkerüléséért küzd, jelenleg a 18. helyen áll, de mindössze két pont választja el őket a már bennmaradó helyen tanyázó Balmazújvárostól - közel sem reménytelen tehát még a helyzetük.

Természetesen ezúttal is számítunk szurkolóink helyszíni buzdítására is: a hazai kub tájékoztatása szerint drukkereink egységesen 800 forintért válthatnak belépőt, jegyeiket a Ceglédi Judo Központnál (Cegléd, Malomtó szél 35.) kialakított jegypénztárnál vásárolhatják meg és itt léphetnek be a sportközpont területére. Az erre a célra kialakított kordon folyosón keresztül közlekedhetnek a pénztár és a vendég lelátó között.

A mérkőzés játékvezetője Erdős József lesz, akinek munkáját asszisztensként Farkas Balázs és Baghy Csaba, tartalék-játékvezetőként pedig Böcskei Balázs segíti majd.

A találkozót a zalasport.hu élőben közvetíti, közvetlenül a lefújás után pedig honlapunkon is beszámolunk a történtekről. Hajrá, ZTE!