Az első félidőben kétszer is vezettünk, majd a második játékrészben Babati második gólja állította be a végeredményt.

Az OTP Bank Liga 2020/2021-es szezonjának első fordulójában a tavalyi ezüstérmes MOL Fehérvár csapatát fogadtuk 4375 néző előtt a ZTE Arénában. A mérkőzés pikantériáját növelte, hogy a Vidi kispadján rögtön visszatért Zalaegerszegre Márton Gábor. Kezdőként mutatkozott be tétmérkőzésen csapatunkban négy új játékosunk, Tanasin, Sankovic, Szánthó és Könyves, csereként beállva pedig  Dragóner, Kovács és Zivko, és debütált az új edzői stáb is Boér Gábor vezérletével.

Kiválóan kezdtük a mérkőzést, hiszen már a 2. percben megszereztük a vezetést Babati révén. Egy védelmi hibát kihasználva csapatkapitányunk lecsapott a labdára és ziccerbe került, tizenegy méterről pedig ballal a kapu jobb oldalába gurított (1-0).

A 11. percben egy bal oldali szöglet után nem sikerült felszabadítani és a kapu előtti kavarodásban Evandro tudott közelről a védők között a kapuba tudott lőni (1-1).

Nem sokkal később viszont ismét megszereztük a vezetést! Gergényi bal oldali bedobása után az előrehúzódó Szépe csúsztatott közelről a kapu bal oldalába (2-1). Támadott tovább csapatunk, Lesjak próbálkozott 18 méterről, de a kapu bal oldala felé tartó lövést Kovácsik védeni tudta.

Kissé lecsendesedett a mérkőzés, aztán a „csendet” előbb Lesjak, majd Tanasin törte meg, de egyikük sem találta el a kaput. A 44. percben Tanasin buktatta a büntetőterületen belül Bamgboyét, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, azt pedig Nikolics lőtte a kapuba (2-2).

A második félidőben Bamgboye került ziccerbe, de nagy helyzetben elvétette a kaput, majd a 62. percben Nikolics elé került a labda a tizenhatos vonalánál, aki jobbal a bal felsőbe tekert (2-3).

Ezt követően főként mezőnyjáték folyt a pályán, majd Tanasin lőtt közelről, de Kovácsik hárítani tudott. A 75. percben aztán Babati indult el, Nego pedig csak szabálytalanul tudta megállítani, Bogár Gergő játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott.

A tizenegyest Babati lőtte magabiztosan a bal alsóba Kovácsik keze mellett (3-3).

A hajrában mindkét csapat ment előre a győztes gólért, szurkolóink is végig buzdították a fiúkat, újabb találat azonban nem született. Együttesünk bravúrpontot szerezve kezdte az idényt, amit a közel négy és fél ezer szurkoló a játékosokkal közös ünnepléssel díjazott.

ZTE FC - MOL Fehérvár FC 3-3 (2-2)
ZTE FC: Demjén - Tanasin, Szépe (Zivko, 53.), Bobál, Gergényi (Kovács, 68.) – Sankovic, Lesjak, Bedi -Szánthó (Dragóner, 75.), Babati, Könyves
MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Bolla (Petrjak, 46.), Musliu, Stopira, Hangya – Pátkai, Houri - Nego, Evandro (Hodzic, 79.), Bamgboye - Nikolics (Zivzivadze, 62.)
Gólszerzők: Babati (2., 75. – 11-esből), Szépe (15.) ill. Evandro (11.), Nikolics (44. – 11-esből, 62.)
Sárga lap: Bobál (32.), Könyves (65.) ill. Hangya (38.), Evandro (47.), Nego (73.)
Piros lap: -