Mitrovic és Bőle góljaival vertük meg idegenben a tabella harmadik helyezettjét.

Csapatunk az OTP Bank Liga 23. fordulójában az egész idényben a várakozásokon felül szereplő, jelenleg harmadik helyezett Mezőkövesd otthonában lépett pályára. Márton Gábor vezetőedző nem számíthatott a fehérvári kiállítása után egymeccses eltiltást kapott Szépe Jánosra, a sérült Tamás Krisztiánra, valamint a betegség miatt hiányzó Kocsis Gergőre.

Az első 15 percben két mezőkövesdi sárga lapot jegyezhettünk fel, majd a negyedóra végén Katelaris lövése jelentette az első veszélyt a hazaiak kapujára. Nem sokkal később Besirovic lövésénél Demjén védett szépen, a 20. percben is kapusunk jött ki jól és tisztázott Zivzivadze elől, majd válaszul Bobál Gergely lövését ütötte ki Szappanos.

A játékrész felénél Nagy Dániel nagy helyzetben szerencsére a kapufára lőtt, a 32. percben aztán Bolla lövésénél Szappanos mentett nagyot. A félidő hajrájában pedig megszereztük a vezetést! Mitrovic 21 méterről, középről lőtt a bal felső sarokba, Szappanos csak beleérni tudott a labdába (0-1).

A fordulás után pedig gyorsan meg is dupláztuk előnyünket! Egy perc sem telt el a második félidőből, amikor Mitrovic ugratta ki Bőlét, aki a bal oldalról a jobb alsóba helyezett (0-2). A 60. percben Demjén védett nagyot, a 66.-ban pedig a harmadik gólt is megszerezhettük volna a csereként beállt Ikoba révén, de Szappanos leért a jobb alsóba tartó labdára.

 A 72. minutumban ismét Demjén volt formában, majd a 80.-ban Katanec kezezése után büntetőt kapott a Kövesd, védőnk pedig megkapta második sárga lapját. A tizenegyest Cseri értékesítette, szépítettek a hazaiak, de az utolsó 10 percben stabilan futballoztunk, és nem adtunk esélyt nekik az egyenlítése. Sőt, a kapuját elhagyó Szappanost kis híján megtréfálta Mitrovic, ívelése a felső lécről pattant fölé.

Csapatunk így 2-1-es bravúrgyőzelmet aratott a Mezőkövesd otthonában, folytatás jövő szerdán a Fehérvár ellen a kupában, majd szombaton a Ferencváros ellen a bajnokságban.

Mezőkövesd-Zsóry - ZTE FC 1-2 (0-1)
Mezőkövesd-Zsóry FC: Szappanos – Farkas, Nesterov, Pillár, Silye – Cseri, Berecz, Karnitski (Takács, 76.), Besirovic – Nagy (Jurina, 51.), Zivzivadze (Vajda, 70.)
ZTE FC: Demjén – Bolla, Lesjak, Katanec, Bedi – Katelaris, Mitrovic – Bőle (Ostrek, 83.), Stieber, Radó - Bobál G. (Ikoba, 62.; Bobál D., 83.)
Gólszerzők: Cseri (80.-büntetőből) ill. Mitrovic (39.), Bőle (47.)
Sárga lap: Nesterov (5.), Farkas (11.), Nagy (48.) ill. Katanec (30.), Katelaris (37.)
Piros lap: Katanec (80.)