Ambiciózus, lendületes és sikerorientált szakember érkezett kispadunkra.

Nagy örömmel jelentjük be új vezetőedzőnket, Boér Gábort. Gábor eddig az NB II-ben dolgozott, ahol a Békéscsabával bronzérmet szerzett.

Szeretnénk köszönetet mondani a Kazincbarcika SC vezetőségének, akik az érvènyes szerződésük ellenére sem gördítettek akadályt Boér Gábor klubváltása elé.

Boér Gábor: “Egy olyan edzőtől, aki még nem dolgozott NB I-ben nyilvánvalóan őszinte első mondatnak számít az, hogy megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú csapat kispadját megkapni az első osztályban. Nem titkolom, mindig erre vágytam, ezért kezdtem edzősködni, ide akartam eljutni. Köszönöm Végh Gábor tulajdonos úrnak és Sallói István sportigazgatónak, hogy rám gondoltak, és bizalmat szavaztak nekem. Ehelyütt is meg kell köszönnöm a Kazincbarcika FC tulajdonosának, Sztupák Péter úrnak a nagyvonalú hozzáállását, hiszen ő tette lehetővé, hogy élő szerződésem ellenére a ZTE hívására igent mondhassak. Ezzel le is zárnám a mondandómat, a megtiszteltetés és a köszönet kinyilvánítása után mostantól csak azzal szeretnék foglalkozni, amire szerződtem: dolgozni a ZTE sikeréért. A tulajdonos és a sportigazgató egyértelművé tette, hogy bíznak bennem és a stábomban, és semmi más dolgom nincs, mint bizonyítani azt, hogy kemény munkával egy fiatal magyar edző is sikeres lehet az első osztályban. Hiszek magamban, és a stábomban, azt, hogy most itt lehetünk a munkánknak köszönhetjük, tudjuk, hogy erre lehet csak alapozni, úgyhogy munkához is látunk.”

Sallói István: “Szeretek fiatal ambiciózus edzőknek lehetőséget adni, mert a kezdeti lendületük jó hatással lehet a játékosokra és az egész klubra. Nálam kezdett anno Csertői Aurél, Mészöly Géza, Bekő Balázs, Horváth Ferenc és hivatalosan Márton Gabi is, aki korábban már ugyan dolgozott az NB I-ben, de még nem hivatalosan. A tulajdonosunk, Végh Gábor is szereti az új arcokat, keresi a tehetséget akár edzőről, akár játékosról van szó. Boér Gabi munkásságát a tavalyi szezonunk óta figyeljük, én többször is beszélgettem vele szakmai kérdésekről. Meggyőző volt a munkája eddig is, csak az jelentett bökkenőt, hogy szerződése volt a Kazincbarcikával. Szerencsére a vezetői nagyon korrektek voltak és támogatták a fiatal szakembert a céljaiban és elengedték, amiért nagy köszönettel tartozunk nekik. Gábornak felvázoltuk a következő évekre elképzelt stratégiánkat, amellyel teljes mértékben azonosulni tud. Szeret fiatalokkal is dolgozni, de eredményorientált, így vele építjük fel közösen az új csapatunkat.“

Gábor jelenleg az NB I legfiatalabb pro licenccel rendelkező vezetőedzője, ambiciózus, lendületes és sikerorientált, amely tökéletesen illeszkedik klubunk stratégiai terveibe. Sok sikert és pontokban gazdag szezont kívánunk! Hajrá, ZTE!