A kivételesen sikeres 2019-ből fordulunk át a centenáriumi 2020-ba.

Kedden a végéhez ér a klubunk számára kiemelkedően sikeres 2019-es esztendő: együttesünk fantasztikus tavaszi szerepléssel, hét év elteltével, a ZTE FC történetének első másodosztálybeli bajnoki címét megszerezve visszajutott az NB I-be.

A tudatos, már a tél óta az élvonalra építkezés következtében a vártnál gyorsabban felvettük az NB I ritmusát, már a bajnoki nyitánytól egész ősszel izgalmas, kiélezett mérkőzéseket játszottunk. Emlékezetes a kaposvári, rengeteg szurkolónkkal közösen megélt 4-0-s siker, amely a visszatérésünk utáni első NB I-es győzelmet jelentette, a Paks elleni első hazai siker és a Puskás Akadémia otthonában, az idényzárón aratott bravúrgyőzelem is, valamint a Ferencváros elleni, teltházas hazai találkozó.

A másik célkitűzésünket teljesítve az ősszel versenyben maradtunk a Magyar Kupában is, februárban már a legjobb nyolc közé jutásért játszhatunk oda-visszavágós párharcot a Lipót ellen. Szurkolóink is bizonyították, hogy helyünk van a legjobbak között, hiszen a hazai átlagnézőszámunk a legmagasabbak között van az élvonalban.

Az év zárásaként játékosaink őszi statisztikai mutatóit szemléztük. Házi góllövőlistánk élén Bobál Gergely és Radó András végzett 5-5 góllal, a gólpasszadók listáján pedig hármas holtversenyben Stieber Zoltán, Nikola Mitrovic és Radó András az első 3-3 gólpasszal.

A legtöbbet az NB I-ben csapatunkban debütált, nyáron érkezett fiatal kapusunk, Demjén Patrik, valamint saját nevelésű játékosunk, Bedi Bence játszotta, ők ketten egy percet sem hiányoztak a pályáról a 16 bajnoki fordulóban. A játszott percek tekintetében Kocsis Gergő, majd Radó András követi őket, de kiemelendő Bolla Bendegúz 1046 perce is, aki ősszel még csak a 20. születésnapját ünnepelte, és az NB I őszi szezonjában az egész mezőnyben a legtöbbet játszó 21 év alatti játékos lett.

Demjén Patrik és Bolla Bendegúz oszlopos tagja volt az U21-es válogatottnak, ahova rendszeresen meghívást kapott Gergényi Bence is.

A legtöbb passzal középpályánk motorja, Nikola Mitrovic próbálkozott, 1163 passza 83%-os hatékonysággal ért célba. A legtöbb lövés (39) Radó András lábát hagyta el.

A Nemzeti Sport osztályzatai alapján Demjén Patriké a legjobb átlag a csapatunkból, mezőnyjátékosaink közül a sportnapilapnál Stieber Zoltán és Bobál Gergely bekerült az ősz álomcsapatába. Az InStat elemzőrendszerében alapembereink közül a legjobb átlagindexet Bobál Dávid érte el együttesünkből.

Nincs azonban megállás, január 3-án kezdődik a felkészülés, 11-én edzőmérkőzést játszunk, 25-én pedig a Diósgyőrt már bajnoki mérkőzésen fogadjuk a ZTE Arénában.

Bízunk benne, hogy a centenáriumi, 2020-as év is megannyi sikert és emlékezetes pillanatot hoz majd számunkra, mint 2019.

Ezúton kívánunk minden szurkolónknak, támogatónknak boldog új évet!

(címlapfotó: Seres Péter)