Az Újpest FC otthonába látogatunk

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának zárómérkőzéseként a Szusza Ferenc stadionban vendégeskedik csapatunk. A negyedik kerületi együttes két döntetlennel és három vereséggel kezdte az idei szezont, de ettől függetlenül egy jó erőkből álló együttesről beszélünk, hisz a tavalyi évben a lila-fehér alakulat MOL Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett.

A nyár folyamán négy játékost igazolt a budapesti klub, érkezett: Abdoulaye Diaby, Fernando Viana, Luca Mack és Stefan Jevtovski.

Együttesünk öt fordulót követően négy ponttal áll, a tizedik pozícióban. Az elmúlt két hétben kemény edzéseket vezényelt Waltner Róbert, nagy hangsúlyt fektetve a védekezés gyakorlására. Múlt pénteken edzőmérkőzést is játszottunk a BFC Siófok csapata ellen, ahol 3-1-es sikert arattunk.

A tavalyi szezon mérlege felemásnak tekinthető a negyedik kerületi csapattal szemben. Újpesten két vereséget szenvedtünk, ám mindkétszer nagyon közel álltunk ahhoz, hogy ponttal térjünk haza. Hazai pályán viszont 3-0-ra nyertünk, Favorov, Szánthó és Koszta góljaival.

 

Az NB I küzdelmeit tekintve, legutóbb szinte napra pontosan tizenöt évvel ezelőtt nyertünk a Szusza Ferenc stadionban, Sebők József találatával. A jelenlegi szakmai stábból akkor pályán volt Ferenczi István, Molnár Balázs és természetesen Waltner Róbert is. 

A hétfői összecsapásról vezetőedzőnket kérdeztük.

Bízom benne, hogy győzelemmé fog érni az a munka, amit az utóbbi időszakban elvégeztünk – kezdte mondandóját a szakember. Ki vagyunk éhezve a sikerre és hogy újra átérezzük azt, amit a Debrecen mérkőzést követően érezhettünk. Kemény edzéseken vagyunk túl, sokat gyakoroltuk a védekezést és próbáltuk egy szintre hozni azokat a játékosokat, akik később csatlakoztak a kerethez. Felkészültünk az Újpestből!