Az OTP Bank Liga 6. fordulójának rangadója a ZTE Arénában, vasárnap 15:00-kor veszi kezdetét. A Magyar Kupa 2020-as győztesét látjuk vendégül a válogatott szünet előtt, melyben két játékosunk is képviselni fogja Nyugat-Magyarország csapatát.

Hatalmas menetelést folytat együttesünk; az elmúlt három tétmérkőzésünk folyamán 17 gólt szereztünk, emellett mindössze 1-et kaptunk és ezzel a remek teljesítménnyel egészen a dobogóig jutottunk. A DVTK elleni  bajnoki győzelemmel ismét bizonyították a srácok, hogy számolni kell velünk az NB1 mezőnyében. Nem véletlen, hogy Marco Rossi két kiváló támadónkat, Babati Benjámint és Könyves Norbertet is meghívta az EB pótselejtezőre és Nemzetek Ligájára készülő csapatába, nem különben Gera Zoltán szövetségi edző, aki az U21-eseknél számít Gergényi Bencére, Demjén Patrikra és Szánthó Regőre.

A Honvédhoz komoly erősítések érkeztek a nyár folyamán, ennek ellenére nem indult fényesen számukra a szezon. A két frontos megmérettetés megviselte a patinás egyesületet, amely kissé beragadt a hazai versenysorozat rajtjánál. A kispestiek jelenleg a bajnokság utolsó helyét foglalják el, de ez nem szabad, hogy bárkit is megtévesszen, mivel remek játékerőt képviselnek.

A nyári játékosmozgás a Budapest Honvédnál is intenzív volt. Érkezőik névsora: Balogh Norbert (Hull City), Baráth Botond (Sporting Kansas City), Artur Craciun (Universitatea Cluj), Kesztyűs Barna (Paksi FC),  Nagy Sándor (Debreceni VSC), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE FC), Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás), Boubacar Traoré (szabadon igazolható, legutóbb CS Bizertin) és Zsótér Donát (Újpest FC). Míg a legmeghatározóbb távozójuk, az elmúlt esztendők kispesti húzóembere Davide Lanzafame.

Az utolsó közös találkozónk jó emlékként élhet minden zalaiban, mivel itthon sima 2-0-ás diadalt arattunk. Ekkor Batik öngóljával és csapatkapitányunk Babati szemkápráztató találatával sikerült megszerezni a három pontot.

A mérkőzés összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=mhQNOe69eH8

Az összecsapás további pikantériája, hogy három labdarúgónk; Koszta Márk, Gergényi Bence és Bobál Dávid is a vörös-feketék utánpótlásképzésében, a Magyar Futball Akadémián nevelkedtek. A másik oldalon is akad zalaegerszegi kötődésű játékos, Tamás Krisztián épp csapatunknál szerepelt az előző évadban.

 

Edzői várakozások:

Boér Gábor: Senkit sem szabad, hogy megtévesszen a kispestiek tabellán elfoglat helye, mivel az nem tükrözi hitelesen tudásukat és mellékesen egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottak. Élőben és felvételen is többször megtekintettem találkozóikat és rendkívül jó képességű csapat. Úgy gondolom a későbbiekben a bajnokság meghatározó klubjai közé tartoznak majd. Mi szeretnénk folytatni a sorozatunkat, hazai pályán mindenképp a három pont a célunk. Ez sok energiát követel, de továbbra is a ránk jellemző támadó futballal fogunk dominálni. Igazán kellemes gondokkal küzdhetek, mivel végre a teljes állomány a rendelkezésemre áll, így már a keret összeállításánál nehéz dolgunk van a szakmai stábbal.

Bódog Tamás:

Bódog Tamás: Az Újpest elleni mérkőzésen mindenképpen csalódás volt a második félidő, amit szeretnénk kijavítani vasárnap, Zalaegerszegen. Azt a koncentráltságot, azt a futómunkát, amit az első 45 percben produkáltunk, tovább kell vinnünk, a második felvonásba is bele kell raknunk. Nagyon jól és intenzíven dolgoznak a játékosok, ahogy eddig is, remek hozzáállással végzik a feladatukat, és próbáljuk őket megerősíteni abban, hogy ha ennyi munkát beletesznek, akkor nem szabad elajándékozniuk egy-egy szituációt vagy mérkőzést, sokkal inkább ajándékozzák meg magukat ennek a munkának az eredményével, főleg, ha az már félig a kezükben van. Feltérképeztük a hétvégi ellenfelet, tudjuk, hogy mik az erősségei, és bízunk benne, hogy amit elterveztünk, meg tudjuk valósítani a pályán. A Zalaegerszeg jó periódusban van, a legutóbbi két győzelmével megvan az a pozitív lendülete, ami pillanatnyilag nálunk hiányzik, de szeretnénk egy győzelemmel megfordítani ezt a sorozatot.

 

Egy újabb győzelemmel akár a dobogó tetejére is ugorhatunk és mehetünk a rövid válogatott pihenőre. De ehhez Ti is kelletek! Gyertek ki és szurkoljatok a srácoknak, mert csak együtt sikerülhet. Értetek játszunk!

A jelenlegi helyzetben természetesen klubunk számára is a legfontosabb az egészség védelme. Ezt szem előtt tartva a hétvégi mérkőzésen az alábbiakkal készülünk a ZTE Arénába látogatók számára. A meccs előtt szájmaszkot osztogatunk a szurkolóinknak, valamint a stadion több pontján kézfertőtlenítőt helyezünk el, amelyek bárki számára elérhetőek lesznek. Arra bíztatunk mindenkit, hogy lehetőség szerint használja ezeket az eszközöket. Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra!

A belépők megvásárolhatók a Budapest Honvéd elleni mérkőzésre online  és a jegypéntárakban, emellett kaphatók a szezonra szóló bérletek is! Kapunyitás 14:00!

A ZTE Shop nyitvatartása:

Szerda-Péntek: 15:00-19:00

Szombat: 9:00-13:00

Vasárnap: 9:00-15:00

 

Szeretettel várjuk szurkolóinkat!