2020.12.16, szerda 18:00

Duna World

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában az MTK látogat a ZTE Arénába. Az idei szezon rendkívüli izgalmakat rejt magában, hisz nagyon kiegyenlített a mezőny. A fővárosiak ellen is igazán parázs mérkőzés van kilátásban.

Csapatunk az előző játéknapon a rekordbajnok és listavezető Ferencváros vendége volt a Groupama Arénában és a vereség ellenére bíztató játékot mutatott. Több alkalommal sikerült helyzetet kialakítanunk és a párharcokban is felvettük a versenyt a zöld-fehérekkel, valamint a védelmünk mindvégig stabil lábakon állt.

Az MTK egy siker után érkezik otthonunkba, a 14. fordulóban a DVTK gárdáját verte egy kései Kata találattal. A kék-fehérek jelenleg a 4. helyet foglalják el a versenysorozatban, egy mérkőzéssel többet játszva, mint együttesünk. Legjobb góllövőjük Bojan Miovski, a fiatal macedón támadó 6 gólnál jár, de érdemes lesz odafigyelni Gera Dánielre és a szélsebes Schőn Szabolcsra is.

Utolsó találkozónkra a 4. fordulóban került sor, amikor is idegenből hoztuk el a három pontot. Nem is akárhogyan, látványos játékkal 0-3-as végeredménnyel győzedelmeskedtünk az Új-Hidegkútiban. Először Favorov, majd Bedi és az akkor első NB I-es gólját szerző Szánthó Regő talált be.

A mérkőzés összefoglalója

https://www.youtube.com/watch?v=Wh1LfE5rKgc

 

Edzői várakozás

Boér Gábor:

A vereség ellenére sok pozitívumot láthattunk a Ferencváros ellen. Ebből a teljesítményből lehet meríteni, át kell menteni azokat a tapasztalatokat, amelyeket hasznosítani tudunk a továbbiakban is. Ha ezt az intenzitást hozzuk a szerdai találkozón, nem lehet gondunk. Ellenfelünk stabilan teljesít a bajnokságban, megvan a megfelelő számú pontja, nekünk viszont égetően fontos a siker. Mindenképpen itthon fogjuk tartani a három pontot!

 

A ZTE FC köszöni országunk és kiemelten Zala megye minden egészségügyi dolgozójának – akik a kialakult helyzetben (is) emberfeletti munkát hajtanak végre – egészségünk és életünk védelmét.

A sportolóink Ferencváros ellen viselt egyedi mezei, már megvásárolhatóak a ZTE Megastore-ban és szerdától a ZTE Shop-ban. Az értékesítésből befolyt összeget a klub teljes mértékben a Zala Megyei Szent Rafael Kórház számára ajánlja fel. A felsők egységes ára 19.990 forint, de amennyiben egy személy, vagy szervezet magasabb, egyedi összeget adományozna a mezért, természetesen azt is teljes egészében eljuttatjuk az intézmény részére.