Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC gárdájához látogat csapatunk.


Felforgatott kerettel, de a megszokott küzdőszellemmel várja együttesünk a bajnoki folytatást.


Hétvégén, a nehézségek ellenére is, az első félidőben kiválóan tartották magukat kedvenceink a Mol Fehérvár FC-vel szemben. A második játékrészben azonban Iványi játékvezető kiállította Aleksandar Tanasint, továbbá büntetőt ítélt piros-kékek javára. Innen már nem volt visszaút, a mérkőzés 2-0-s vendég sikerrel zárult. Eltiltás miatt a szerdai mérkőzésen nélkülöznünk kell két játékosunkat, a kiállított Tanasint, illetve az öt sárgalapot összegyűjtött Bojan Sankovicot.
 

 

Jó hír viszont, hogy a héten már újra a csapattal edz középhátvédünk, Szépe János.
A mezőkövesdiek a DVTK együttesével találkoztak a 23. játéknapon, és 2-2-es döntetlent vívtak ki, Martin Chrien és Farkas Dániel góljaival. A sárga-kékek jelenleg a liga 6 pozícióját foglalják el.

 
Utolsó összecsapásunkra kellemes emlékként gondolhatunk, a ZTE Arénában 3-0-ra győztünk a matyóföldiek ellen, Zimonyi Dávid, Szépe János és Szánthó Regő találataival. Érdekesség, hogy a mérkőzés óta veretlen Pintér Attila legénysége. 

A mérkőzés összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=4uvVhNn9XYA  

Edzői várakozás
Boér Gábor: Nem vagyunk könnyű helyzetben a kialakult szituáció miatt. Most kiemelkedően fontos, hogy összetartsunk. A Mezőkövesd egy kemény ellenfél, utoljára tőlünk kaptak ki és jó szériát futnak. Nehéz mérkőzés vár ránk, pláne így megfogyatkozva. Ettől függetlenül, akik rendelkezésre állnak a maximumot fogják nyújtani a találkozón. Extra teljesítményre lesz szükség a srácoktól, mert pontot, pontokat akarunk elhozni a kövesdiektől!