12.19, szombat 17:00

M4 Sport

 

Nem pihenhetünk túl sokáig a hétközi sikert követően, hisz szombaton már Miskolcra látogatnak kedvenceink. Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Diósgyőr fogad minket vendégül a DVTK Stadionban.

Az előző játéknapon folytatta jó szereplését együttesünk és ismét kapott gól nélkül tartotta otthon a fontos három pontot. A remek mentalitás és komplex csapatjátékon túl, kiváló egyéni teljesítményeknek is szemtanúi lehettünk. Első találatunkat az újfent sziporkázó Zimonyi Dávid szerezte, majd nem sokkal később egy formás akció végén, Lesjak centerezését Szánthó Regő passzolta a kapuba. Csapatunk a hátralévő időben is stabil maradt és igazán érett futballal biztosította be a győzelmet.

A miskolciak egy vereséget követően várják együttesünket. A 15. fordulóban a Budapest Honvéd fektette két vállra a piros-fehéreket a Hungária körúton. A diósgyőrieknél nemrég edzőváltásra is sor került, Feczkó Tamás helyett Geri Gergely érkezett a kispadra. Házi gólkirályuk Stefan Drazic négy találatával, de veszélyt jelenthet még a kreatív Gheorghe Grozav is.

 

Utolsó találkozónkra az 5. fordulóban került sor a ZTE Arénában. A mérkőzést 3-1-es végeredménnyel magabiztosan nyertük, egy remek Könyves duplával és az ekkor születésnapját ünneplő Koszta Márk tizenegyesével.

Az párharc összefoglalója

https://www.youtube.com/watch?v=L5PbPLRpLe0

 

Boér Gábor: Egy sikeres mérkőzésen vagyunk túl és egy olyan ellenfélhez látogatunk, akik az életükért küzdenek. Biztos, hogy kettőzött erőbedobással érkeznek a mérkőzésre, de nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk. Jó úton járunk, amit folytatni is akarunk. Erőltetett a menet, hisz szerda-szombat ritmusban játszunk, de úgy gondolom ez előnyünkre is válhat. Jó a csapat állóképessége és reményeim szerint, játékban és erőben is rá tudunk tenni még egy lapáttal.