Együttesünk négy gólt szerezve verte a Budafokot, amivel bebiztosítottuk bajnoki címünket.

Bár az időjárás nem kedvezett a futballnak a hétvégén, így is több mint ezer szurkoló előtt lépett pályára csapatunk a Budafok ellen. A képlet egyértelmű volt: döntetlen vagy győzelem esetén a Kaposvár-Vác találkozó eredményétől függetlenül biztosan bajnoki címet ünnepelhetünk. A kezdőrúgást Belső Botond, U11-es csapatunk játékosa végezte el, akinek kedvenc játékosa Babati Benjamin, és családjától, születésnapjára kapta ajándékba a mai lehetőséget.

A mieink listavezetőhöz megfelelően, aktívan is kezdtek, Gergényi távoli lövése jelentette az első veszélyt a vendégek kapujára, majd tovább próbálkoztunk. A 20. percben góllá érett fölényünk: Hudák ziccere még kimaradt, de az ezt követő szögletnél a remekül érkező Grumic a hálóba vágta a labdát (1-0).

Erre még volt válaszuk a budafokiaknak: a 26. percben Micsinai lövése védőnk lábán felpördült, így Zöldesinek nem volt esélye a hárításra (1-1). A 42. minutumban aztán megérdemelten jutottunk ismét vezetéshez: Grumic passzolt Bedihez, akinek 24 méteres lövése még a felső lécről levágódott, az érkező Bobál azonban közelről a hálóba fejelt (2-1).

Fordulás után is folytatódott a ZTE-fölény: a 48. percben Bobál lekészítése után Gergényi lőtt óriási gólt a bal felső sarokba, megszerezve első találatát ZTE-mezben (3-1). A mienk ezt követően is tovább rohamozták a kaput, és sorra alakították ki a helyzeteket, jött is a negyedik gól: Bobál ziccerből talált be (4-1)!

Csapatunk további ziccerekig és helyzetekig is eljutott, de újabb gól már nem született. Végül jó iramú, gólgazdag meccsen 4-1-re győztük le a Budafokot, amivel biztossá vált bajnoki címünk. A lefújás után pedig joggal ünnepelhettük a pályán és azon kívül is a 2018/2019-es NB II-es szezon BAJNOKCSAPATÁT, A ZTE FC-T! Gratulálunk! Egy hét múlva pedig várjuk Önöket utolsó hazai bajnokinkon is!

ZTE FC – Budafok 4-1 (2-1)
ZTE FC: Zöldesi – Szépe, Lesjak, Devecseri, Gergényi – Kocsis, Hudák (Kiss, 84.) – Barczi, Grumic (Gajdos, 72.), Bedi – Bobál (Farkas, 61.) 
Budafok: Póser – Patkós, Khiesz, Króner, Kirják – Micsinai, Oláh – Filkor (Ihrig-Farkas, 46.), Kulcsár (Vass, 61.), Vankó (Kercsó, 70.) – Kovács D.
Gólszerzők: Grumic (20.), Bobál (42., 56.), Gergényi (47.) ill. Micsinai (27.)
Sárga lap: Kirják (71.)
Piros lap: -