Hosszú idő után sikerült végre győzelemmel rajtolni csapatunknak a bajnokságban, a ZTE 2012-es kiesése után ez most történt meg első ízben. Csapatkapitányunk, Babati Benjamin minden szempontból főszereplővé lépett elő a mérkőzésen, előbb a hosszabbításban büntetőből belőtte a ZTE győztes gólját, majd a játékvezető túlzott gólörömért kiállította.
 

- Gratulálunk a győztes gólodhoz, nem kis felelősség döntetlen állásnál az utolsó pillanatokban elvállalni egy büntetőt…
- Igen, annál nagyobb öröm, hogy sikerült belőnöm, sajnálom viszont a kiállítást, ott hibát követtem el.
- Miért kaptad a piros lapot?
- A játékvezetőnek - ha szó szerint értelmezzük a szabályokat – igaza volt, viszont aki valaha futballozott, tudja, hogy mi szabadul fel ilyenkor a játékosban. Velem is ez történt, kiszaladtam a szurkolókhoz és második sárgával kiállítottak.
- Milyen volt belülről a meccs?
- Az első félidő teljesen rendben volt, nem is emlékszem, mikor tudtunk így játszani a középpályán, abszolút nem érződött, hogy hét új játékos volt a kezdőben. Szünet után már nem tudtuk ezt a szintet hozni, ekkor meg is fordult az eredmény, de a hajrában szurkolóink szinte belehajtottak bennünket a győzelembe.
- Ezek szerint a pályán érezhető volt a szurkolók sikeréhsége és győzni akarása.
- Ezt elmondtam már az ankéton is, tényleg mindent érezni lehet a pályán, nagy dolog, hogy ebben a hőségben ilyen sokat elkísértek bennünket, nagyon együtt volt a csapat és a szurkolótábor, most tényleg szurkolóink jelentették a csapat tizenkettedik játékosát.


Zalaegerszeg, 2018. Július 31., 8 óra 

/ megosztás