Gyors gólokkal biztosította be győzelmét az ETO Akadémia

A mérkőzés legelején, már a 2.percben vezetést szerezhettünk volna, Varga László tört kapura, de a vendégek hálóőre bravúrral védte a lövését.

A 4.percben Bacsa Patrik szökött meg a szélen, beadását Szabó Tamás lőtte a hálóba kapásból. (0-1)

Két perccel később Király Marcell szabálytalanságát követően jutott tizenegyeshez a győri együttes, amelyet Szabó Tamás értékesített, megszerezve ezzel saját és csapata második gólját. (0-2)

A 24.percben egy szögletvariáció után, Sipőcz Bence ívelte vissza a játékszert a kapu elé, Bacsa Patrikon változtatott irányt a lövés, ezzel megzavarva Németh Ervint, aki már nem tudott hárítani. (0-3)

Az első játékrész utolsó percében Klausz Milán került helyzetbe, azonban próbálkozását Ruisz Barnabás könnyű szerrel hárította.

Három gólos vendég vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A szépítő gólra egészen az 52.percig kellett várni, Kovács Barnabás szögletét Philip Baloteli fejelte a kapuba. (1-3)

Ezután kiegyenlített mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést, nagyobb helyzetek nem alakultak ki.

A 69.percben büntetőhöz jutott csapatunk, Papp Csongor állt a labda mögé, lövését azonban Ruisz Barnabás bravúrral védeni tudta.

A 75.percben Boros Zsombor végezhetett el szabadrúgást, próbálkozása a vendégek kapusát találta meg.

A hátralévő időben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, gólra azonban egyiket sem sikerült váltani.

Fiataljaink legközelebb október 30-án lépnek pályára a Budaörs otthonában.

ZTE FC II. – ETO Akadémia 1-3 (0-3)

ZTE FC II.: Németh E., Dóczi (46’ Bolla), Király, Klausz, Boros (82’ Murár), Koszovscsuk (46’ Bedő), Kovács, Baloteli (58’ Kryvotsiuk), Varga (46’ Bedővári), Papp, Gergely.

ETO Akadémia: Ruisz, Csáki, Sipőcz, Huszár (62’ Mitring), Tóth (62’ Németh O.), Gasztos (78’ Tullner), Bacsa, Vingler, Vincze, Deákovics (76’ Bognár), Szabó (76’ Ignácz).