A Veszprém érkezik a nyitófordulóban
A ZTE FC II. július 25-én délután megkezdi szereplését az NB III Észak-Nyugati csoportjában. A nyitófordulóban a VSC 2015 Veszprém érkezik Zalaegerszegre, a mérkőzést pedig a ZTE Arénában rendezik.

A vezetőedzői feladatokat Francisco Garrido veszi át. Az argentin szakember az elmúlt szezonban Gonzalo Escudero segítőjeként dolgozott, így szorosan együttműködött a ZTE FC II. keretével, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a feljutásban.
Csapatunk keretében jelentős változások nem történtek, a cél pedig egyértelmű: megtartani helyünket az NB III-ban, ahol fiatal játékosaink megfelelő körülmények között, magasabb versenyszínvonal mellett fejlődhetnek.
Első ellenfelünk a VSC 2015 Veszprém lesz, amely a tavalyi szezonban a 8. helyen végzett az Észak-Nyugati csoportban. Harminc mérkőzésen összesen 44 pontot szerzett, mérlege 12 győzelem, 8 döntetlen és 10 vereség volt.
A mérkőzés 16 órakor kezdődik a ZTE Arénában. A találkozóra a stadion északi lelátóját nyitjuk meg, ahová a belépés ingyenes. A mérkőzés ideje alatt büfé áll a szurkolók rendelkezésére, ahol kizárólag bankkártyás fizetésre lesz lehetőség.

A szezon során a tervek szerint a ZTE Aréna a nyitófordulón kívül, további egy NB III-as mérkőzésnek ad otthont: a szeptember 19-re kiírt ZTE FC II - Haladás FC rangadónak.
HAJRÁ, ZTE!









.png)
.png)







