Védőnk szerint nyugodt és higgadt játékra lesz szükség Kisvárdán, utána pedig a válogatottban bizonyítana.

Tamás Krisztián hétfőn kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól a magyar válogatott októberi Európa-bajnoki selejtezőire készülő keretébe, ezzel 2006 után szerepelhet ismét ZTE-játékos a magyar felnőttválogatottban. Védőnkkel ez alkalomból, de a hétvégi bajnokiról is szót ejtve készítettünk interjút.

- Nyári, Zalaegerszegre érkezésedkor szerepelt-e már céljaid között, hogy a ZTE-ből bekerülj a válogatottba?

- Természetesen igen, hiszen amikor a Vidiben is sorozatosan megkaptam a lehetőséget és jó teljesítményt nyújtottam, akkor a kapitány behívott, így nyilván úgy jöttem Zalaegerszegre is, hogy komoly céljaim vannak, amiket el szeretnék érni.

- Mikor érezted, hogy reális lehet a válogatott meghívó?

- Konkrétan nem gondolkoztam ezen, az elsődleges az volt, hogy jó teljesítményt nyújtsak a klubomban és segítségére legyek a csapatnak. A válogatott meghívó már ennek a következménye, de ehhez először mindig a klubban kell jól teljesíteni.

- Hétről hétre stabil védőmunkával és a támadások segítésével tűntél ki a csapatból. Te is úgy érzed, hogy jól megy a játék?

- Igen, úgy érzem, jól megy a játék Zalaegerszegen. Örülök, mert olyan stílusú csapatban játszom, ami nekem fekszik, és mivel egy támadó felfogású együttesről van szó, hozzá tudok tenni a támadásokhoz is, ami számomra mindig pozitívum.

- Marco Rossi Zalaegerszegre látogatott az FTC elleni meccsre, utólag kijelenthető, hogy téged is figyelt. Tudtál róla, vagy gondoltál erre?

- A Ferencváros elleni találkozó előtt lehetett sejteni, hogy a kapitány kilátogat a mérkőzésre, és ezt biztosan azért teszi, mert vannak olyan játékosok, akik képben vannak nála a válogatott kerethirdetés előtt, és szeretné megnézni őket személyesen is.

- Szombaton bajnoki Kisvárdán, majd utazol Telkibe. Mit vársz a hétvégi meccstől, utána pedig milyen tervekkel utazol a nemzeti csapathoz?

- Nehéz meccsre számítunk Kisvárdán, előtte egy rendkívül hosszú út is előttünk áll, fontos, hogy frissek maradjunk. A kisvárdaiak a hétvégén, a Ferencváros ellen is bizonyították, hogy fegyelmezett csapatuk van, a Fradi csak az utolsó percekben tudta megszerezni a győztes gólt a szabolcsiak ellen, de ha higgadtak és nyugodtak tudunk maradni, és játsszuk a saját játékunkat, akkor pontokat tudunk elhozni Kisvárdáról, ami nagyon fontos számunkra. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy válogatott meghívót kaptam, de egyelőre a hétvégi meccsre koncentrálok, mindig a következő feladat a legfontosabb.

- Milyen reményekkel várod a Horvátország, illetve az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőt?

- Tudjuk, hogy nemzetközi szinten főleg nincs könnyű mérkőzés, mindenki tisztában van vele, milyen képességű játékosok alkotják a horvát keretet, de a budapesti meccsen azt is láthattuk, hogy ők sem legyőzhetetlenek, hiszen 2-1-re megvertük őket. A kapitány biztosan remekül felkészíti majd a csapatot, hogy a lehető legjobban teljesítsünk mindkét mérkőzésen.

- Mekkora mérföldkő a válogatottság a karrieredben?

- Megtiszteltetésnek érzem, hogy a keret tagja lehetek, és lehetőségem adódik arra, hogy válogatott játékosok között, a magyar nemzeti csapatot képviselve bizonyíthassak.

- Gondolom, a célod a stabil kerettagság. Látsz rá esélyt, hogy további ZTE-s csapattársaid is kövessenek a válogatottba?

- Még nehéz megjósolni, hogy hosszú távon mi lesz, de azon leszek, hogy pozitív benyomást keltsek, és megmutassam, mire vagyok képes. Nagyon örülnék, ha stabil kerettag maradnék, főleg, ha más zetés csapattársaimmal együtt lehetnék majd ott, amire látok is esélyt.