Egy szabadrúgásgól döntött a vendégek javára fiatal csapatunkkal szemben.

Csapatunk ma 18 órától a szlovén élvonalban szereplő és az Európa Liga selejtezőjére készülő NS Mura ellen játszott felkészülési mérkőzést. A találkozóra a tervek szerint Muraszombaton került volna sor, ám az ottani pálya állapota miatt végül a ZTE Arénában találkoztak a felek.

Az első félidő főként kiegyenlített játékot hozott, kisebb helyzetekkel mindkét oldalon, a vezetést a vendégek szerezték meg Bobicanec szabadrúgásgóljával (0-1). A fordulás után még több fiatalnak adott lehetőséget Boér Gábor vezetőedző, aki délelőtt a keret pályára nem lépő tagjainak edzést is vezényelt. Bemutatkozott ZTE-mezben két új igazolásunk, Szabó Bence és Aleksandar Tanasin is, és bár az egyenlítés nem jött össze, hasznos tapasztalatokkal szolgált a szakmai stáb számára a mai összecsapás. Folytatás szombaton, a ZETE Fieszta keretében az Eszék ellen.

ZTE FC - NS Mura 0-1 (0-1)
ZTE FC: Gyurján (Köcse) - Tanasin, Sebestyén, Szépe (Bobál), Kun (Semedo) - Bedi, Kovács B. (Szökrönyös D.), Szabó B. - Papp L. (Jóna B.), Dragóner (Zimonyi), Hegedüs
Gólszerző: Bobicanec (11.)