Szombaton 17 órától a bajnokság második helyezettje ellen lépünk pályára.

A Ferencváros elleni, szerdai edzőmérkőzés után szombaton 17 órától újabb zárt kapus felkészülési meccs vár csapatunkra. Ellenfelünk a bajnoki tabella második helyén álló MOL Fehérvár FC lesz, amely nem ismeretlen számunkra: a 2019/20-as szezonban ez már az ötödik egymás elleni találkozónk lesz, kétszer a bajnokságban, kétszer a kupában találkoztunk eddig, és lesz hatodik is, hiszen az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában Zalaegerszegre látogat majd Joan Carrillo együttese.

- Hasznos, a felkészülést jól szolgáló meccs volt a szerdai - tekintett vissza kapusunk, Demjén Patrik pénteken a Fradi elleni mérkőzésre. - Sajnos a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni és kaptunk két bosszantó gólt, ezekben fejlődnünk kell, de annak nagyon örültünk, hogy végre meccset játszhattunk. A Vidivel már jól ismerjük egymást, ez lesz az ötödik egymás elleni találkozónk, de ez nem baj, sőt örülünk neki, hogy egy újabb erős ellenfél ellen készülhetünk a folytatásra. Már nagyon várjuk a bajnokság újrakezdését és az első, kaposvári mérkőzést, amit mindenképp meg kell nyernünk, amivel máris a vonal fölé kerülhetünk. Úgy gondolom, hogy ha jól elkapjuk a rajtot, nem lesz gond és ki fogjuk harcolni a bennmaradást az NB I-ben.

(címlapfotó: honvedfc.hu)