Meidl Zalán nyilatkozott honlapunknak

A háttérben töretlenül zajlik a sérült játékosok rehabilitációja és hamarosan több olyan játékosunk is pályára léphet, akiket nélkülöznünk kellett az elmúlt időszakban. Távollétükben, jelenlegi állapotukról a csapat gyógytornásza és fizioterapeutája, Meidl Zalán adott helyzetjelentést.

CSONKA ANDRÁS

„Az első, MTK elleni bajnokin sérült meg a hajrában, amikor egy rossz mozdulat során belső bokaszalag szakadást szenvedett. András a héten futás előkészítő gyakorlatokat végzett, amennyiben továbbra is így halad, a hétvégén már elkezdheti a futómunkát.”

YOHAN CROIZET

„Egy kisebb ütközés során aláfordult a bokája és Csonka Andráshoz hasonlóan belső bokaszalag szakadás történt. Yohan helyzete kevésbé rossz, ő a héten már egyenes vonalú futásokat végez és labdával való mozgásban is része volt. A tervek szerint a Kecskemét elleni bajnokin már akár a keret tagja is lehet majd.”

STEFANOS EVANGELOU

„Stefanos egyik csípőhajlító izmában történt szakadás még a nyári felkészülés során. Görög védőnk az elmúlt időszakban már teljes értékű edzést végzett a csapattal és a bajnokság hatodik fordulójában csereként beállva harminckét percnyi játékhoz jutott. Számítunk rá a továbbiakban.” 

CSÓKA DÁNIEL

„Április végén Csicsó egy sebészeti beavatkozáson esett át. Szerencsére a Tatabánya elleni edzőmérkőzésen már pályára is lépett a második félidőben, így reméljük a továbbiakban is bevethető lesz.”

KRAJCSOVICS ÁBEL

„Ábel részleges combizomszakadással érkezett hozzánk, amit még a Budapest Honvéd játékosaként szenvedett el. Ahogy közeledik a hétvége, már ő is futómunkát fog végezni és a tervek szerint jövő héten már a csapattal edzhet.”

Hétvégén Hatvanba látogatunk, ahol megkezdjük szereplésünket a hazai kupasorozatban. Evangelou és Csóka tehát újra felvehetik a ritmust, a többieknek pedig további kitartást kívánunk a rehabilitációs munkához!