Szombaton a tolnai csapat otthonába látogatunk

Az OTP Bank Liga 18. fordulójára és egyben a 2022-es év első mérkőzésére Paksra utazunk. 

A Bognár György vezette tolnai csapat az előző fordulót az MTK otthonában zárta, ahonnan egy 1-4-es győzelemmel távoztak. Az együttes hat győzelemmel, három döntetlennel és nyolc vereséggel jelenleg 21 pontot számlál és két hellyel mögöttünk helyezkedik el, a tabella hetedik helyén.

Csapatunk az ötödik helyen "telelt", 23 ponttal, ami hat győzelmet, öt döntetlent és hat vereséget foglal magába. Mi az év utolsó meccsét az Újpest csapatával játszottuk, ahol Halilovic, illetve Meshack gólját ünnepelhettük, így 2-0-ás végeredménnyel búcsuztunk az évtől.

Utoljára szeptember 24-én találkoztunk a Paks csapatával, akkor hazai pályán ragadták el előlünk a három pontot. 

Embertpróbáló időszak áll csapatunk mögött, hiszen a kemény felkészülési időszakot több sérülés és megbetegedés is kísérte, de mindezek ellenére újult erővel térünk vissza! A téli felkészülés során három mérkőzést játszottunk, melyek során egyszer nyertünk, egyszer vesztettünk és egy alkalommal játszott döntetlent Waltner Róbert legénysége. A tréner honlapunknak is nyilatkozott a szombati találkozóval kapcsolatban: 

Bízok a sikeres tavaszi rajtban. – kezdte mondandóját vezetőedzőnk. A Paks egy jó csapat, igaz, hogy az ősz második felében hullámzóbb volt a teljesítményük, de nagyon veszélyes a támadójátékuk, jó példa erre Puskás Akadémia elleni fölényes győzelmük. Vannak hiányzóink, betegeink, így ezt is figyelembe kell vennünk a kezdőcsapat összeállításakor. Bízom benne, hogy jó napot fogunk ki és sikeresen vesszük az első akadályt.

További fejlemény csapatunk háza tájáról, hogy Babati távozását követően, csapatkapitányi választást tartottak játékosaink és az együttes Kálnoki-Kis Dávidnak szavazott bizalmat. A tapasztalt középhátvéd helyettesei Bobál Dávid és Bedi Bence lettek. Kálnoki-Kis ősszel már több alkalommal is viselte a kapitányi karszalagot, így nem lesz számára ismeretlen a szerepkör.

Hajrá, Zete!