A következő fordulót is hazai pályán töltjük.

Szombat délután a fehérvári együttes érkezik hozzánk a ZTE Arénába, hogy az OTP Bank Liga 21. fordulójában küzdjünk meg egymással. 

A Toldi Gábor - Huszti Szabolcs edzőpáros vezette együttes a tabella tizedik helyén áll, huszonegy ponttal. A Vidi öt győzelmet, hat döntetlen és kilenc vereséget számlál jelenleg. Az előző fordulóban a Puskás Akadémia csapatát látták vendégül, ahol egy hazai, illetve egy vendég gól született, így egy-egy pont került az együttesekhez. Télen öt új játékossal erősített a piros-kék együttes, a kölcsönböl visszatért Szabó Levente mellett Csongvai, Katona, Flores és Christensen érkezett Fehérvárra.

Mi az előző fordulóban is hazai környezetben játszottunk, a Vasas ellen, a mérkőzés azonban gólszegénynek bizonyult, hiszen egyik együttes sem szerzett találatot. A huszadik fordulóban szerzett egy ponttal a tabella hetedik helyén állunk. Jelenleg hat győzelemet, hat döntetlen és nyolc vereséget számlál csapatunk.

A két együttes legutóbb októberben találkozott egymással, a tizedik fordulóban, amikor 1-1-es döntetlen született, Kodro, illetve Ikoba góljával. 

Ricardo Moniz: "Agresszív, proaktív és domináns játékot szeretnénk játszani szombaton is. Remek egyéni képességű játékosokkal rendelkezik a Fehérvár, érdekes találkozóra számítok. Az előző mérkőzéseken hátul stabilak voltunk, de az utolsó érintéseken javítanunk kell. Egész héten gyakoroltuk a befejezéseket, szeretném, ha a második és a harmadik vonalból is oda érnének a játékosok a kapu elé. Az atmoszféra rendben van a csapatban, hinnünk kell a befektetett munkában."

Csapatunk tehát egész héten készül, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a szombati küzdelemből! Bedi Bencére sérülése miatt sajnos továbbra sem számíthat a csapat, ám a hétfőn bemutatott szélső, Eros Grezda, már Ricardo Moniz rendelkezésére állhat. 

A jegyek a találkozóra már elérhetők ITT. 

Hajrá, Zete!

 

Mérkőzésnapi információk: 

Mérkőzés kezdete: 14:30

Kapunyitás: 13:30

Jegypénztárak nyitása: 12:30

 

Repohár visszaváltással kapcsolatos újdonság, hogy szurkolóink a repohár tokeneket már a mérkőzést követően is visszaválthatják a főpénztárban. A főpénztár egy órával a mérkőzés lefújását követően zár be.

 

Zete Shop nyitvatartása:

Csütörtök: 14:00-19:00

Péntek: 14:00-19:00

Szombat: 9:00-14:30