Hazai mérkőzés vár ránk a válogatott szünet előtt

Az OTP Bank Liga 24. fordulójában ismét itthon lépünk pályára, méghozzá a bajnoki címvédő Ferencváros csapata ellen! 

A régóta az élén állomásozó Fradi ötven pontot gyűjtött eddig össze, az élvonaltól is jócskán elszakadva, tizenöt győzelemmel, öt döntetlen és három vereséggel. A Stanislav Cherchesov vezette együttes az előző fordulóban a Puskás Akadémiát látta vendégül, ahonnét a felcsúti együttes távozott a három ponttal, csütörtök este pedig az Európa-liga nyolcaddöntőjében maradtak alul a német Bayer 04 Leverkusen csapata ellen. 

Mi a Budapest Honvéd csapatához látogattunk a 23. fordulóban, ahol a kispestiek szerezték a mérkőzés egyetlen gólját, ezzel a Bozsik Arénába tartva a három pontot. Így jelenleg a tabella nyolcadik helyén állunk, hét győzelemmel, hat döntetlennel és tíz vereséggel. 

A Ferencváros mindenki számára méltó ellenfél, ez számunkra sem lesz másképp, ezért emberpróbáló mérkőzés előtt állunk. A szezon során eddig kétszer találkoztunk velük, melyeken mindkét alkalommal a zöld-fehérek győzedelmeskedtek 2-1-re . 

Ricardo Moniz: "Fontos mérkőzés előtt állunk, több szempontból is jelentőségteljes találkozó következik számunkra. Készen állunk a mérkőzésre, és a sérülések valamint a sárga lapok ellenére is van elegendő játékosunk a hétvégére, akikkel számolni tudunk. Sajnos az elmúlt fordulókban nem sikerült pontot szereznünk, de látom a fiúkon, hogy készek a harcra és éheznek arra, hogy végre ismét sikerüljön pontot szerezniük és győzedelmeskedni tudjanak."

Csapatunk ismét sok hiányzot számlál, Bedi Bence és Bojan Sankovic sérülés miatt kénytelen kihagyni a hétvégét, míg Gergényi Bence, Szendrei Norbert és Mocsi Attila a Honvéd elleni mérkőzésen megszerezték ötödik sárgalapjukat.

A mérkőzésre online már elérhetők a jegyek ITT, illetve személyesen a ZTE Shopban!

 

Hajrá, Zete!

 

Információk a mérkőzéssel kapcsolatban:

Kapunyitás: 18:15

Jegypénztárak nyitása: 18:15

A mérkőzés kezdete: 20:15

Repohár visszaváltással kapcsolatos újdonság, hogy szurkolóink a repohár tokeneket már a mérkőzést követően is visszaválthatják a főpénztárban. A főpénztár egy órával a mérkőzés lefújását követően zár be.

 

Zete Shop nyitvatartása: 

Péntek: 14:00-19:00

Szombat: 9:00-14:00

Vasárnap: 17:00-20:15