Kyziridis gólja döntött vasárnap délután

Az OTP Bank Liga 3. fordulójában a Debreceni Nagyerdei Stadionban léptünk pályára, hogy a DVSC csapatával vegyük fel a küzdelmet.

Lendületesen indult a mérkőzés, már az első percekben érezhető volt, hogy mindkét csapat igényt tart a három pontra.

Az első helyzet a hazaiaké volt, amikor a második percben Manrique lőtt, a labda azonban mellé ment.

Rá négy percre azonban mi veszélyeztettünk, amikor Tajti bombázott messziről, lövését azonban könnyedén fogta a hazai hálóőr.

A 18. percben Tajti előtt adódott nagy lehetőség, amikor jobbról próbálkozott, tizenegy méterről, a labda a kapu mellett landolt.

Az ezt követő percekben a hazai térfélen zajlott a játék.

A 32. percben eszközölte vezetőedzőnk a mérkőzés első cseréjét: Milovanovikj helyére Mim érkezett.

A negyvenedik percet követően gyönyörű helyzeteket dolgozott ki csapatunk: Mim adta át jobbról Sajbánnak, aki az érkező Tajtinak passzolt, a lövése lepattant, a játékszer azonban hozzá érkezett vissza, majd kicselezve a debrecenieket, lövését Mojzis mentette a gólvonalról.

A két perces ráadás lejátra után gól nélküli első félidővel vonultak a csapatok a szünetre.

A második játékrészre visszatérve egyik vezetőedző sem cserélt.

A félidő első veszélyes helyzete Domingues előtt adódott, aki jobbról célzott 50. percben, lövése a kapu mellett száguldott el.

Érezhetően harciasabb Debrecen lépett a pályára a második félidőben, az első percek leginkább a mi kapunk előtt zajlottak.

Az 58. percben Boér Gábor két helyen is változtatott: Sajbán helyére Ikoba, míg Szalay helyére Németh érkezett.

Hat perccel később a hazai vezetőedző is belenyúlt a csapatba, méghozzá három helyen is: Vajda helyére Dzsudzsák, Bódiére Kyziridis, míg Bárányéra Mance érkezett.

A 66. percben Ikoba lőtt éles szögből, Milosevic azonban remekül védést mutatott be.

Két perccel később Mim érkezett egy Tajti beadásra, nem sokkal maradt le a labdáról.

A 73. percben Kyziridis messzi lövése ment el nem sokkal a jobb alsó mellett.

Három perccel később Senkó fogta Mojzis fejesét.

A 83. percben megszületett a mérkőzés első, s egyben utolsó találata is: Kyziridis lőtt a jobb alsóba. (1-0)

Csapatunk a hátralévő időben és az öt perces hosszabbításban is küzdött az egyenlítő találatért, azonban minden próbálkozásuk ellenére a Debrecen jött ki győztesesen a vasárnap délutáni összecsapásból.

Összeállítások:

DVSC: Milosevic – Baranyai, Dreskovic, Manrique, Mojzis – Loncar, Varga (81’ Kusnyír) – Bódi (64’ Kyziridis), Vajda (64’ Dzsudzsák), Domingues (86' Lagator) – Bárány (64’ Mance)

ZTE FC: Senkó – Huszti (85' Klausz), Mocsi, Safronov, Gergényi – Szendrei, Sankovic, Tajti – Sajbán (58’ Ikoba), Szalay (58’ Németh D.), Milovanovikj (32’ Mim)