Kecskeméten folytatjuk az OTP Bank Ligát

Szombaton délután az egyik NB I-be feljutó csapattal vesszük fel a versenyt - irány Kecskemét! Hét napon belül három mérkőzés vár Ricardo Moniz legénységére, sűrű programunk első állomása a Széktói Stadion.

A nyári átigazolási időszakban a kecskeméti klubhoz  Banó-Szabó Bence, Belényesi Csaba, Uros Djuranovics, Gréczi Márton, Mihajlo Meszhi, Pejovics Danilo, és Sági Milán igazolt, míg kölcsönbe Katona Bálint, Katona Máté, Szabó Levente, Zeke Márió, Varga Ádám és Varga Bence érkezett. Azonban távozott az együttestől Bartha László, Gál Szabolcs, Hatvani Dániel, Kis Balázs, Lipcsei Ádám, Lukács Dániel, Paudits Patrik, és Szabó László, kölcsönbe pedig Hadaró Valentin ment. 

A Szabó István László vezetése alatt álló csapat jelenleg a tabella előkelő 3. helyét foglalja el, hat ponttal, négy mérkőzést játszva. Az előző fordulót egy Puskás Akadémia elleni döntetlennel zárták, méghozzá úgy, hogy az ellenfél gólját is ők szerezték: Szabó Alex ért bele véletlenül a játékszerbe, ami végül saját csapatának a hálójába pattant.

Csapatunk jelenleg egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, a hetedik helyen áll. Az előző fordulóban a Kisvárda együttesét fogadtuk a hazai pályán, ahonnét egy váratlan fordulatokkal teli meccs után végül a várdaiak örülhettek a sikernek.

Legutóbbi győzelmünket a KTE ellen szinte napra pontosan tizenkét évvel ezelőtt arattuk, Rajcomar duplájával. Kapusedzőnk, Vlaszák Géza jól emlékezhet a 2010. augusztus 28-ai mérkőzésre, hisz azon a találkozón ő védte a kapunkat. Összességében kiegyenlített a mérlegünk a lilák ellen. 

Ismételten fontos küzdelem áll tehát előttünk, amire a megszokott módon, azaz teljes erőbedobással készül a csapat. Főleg annak tudatában, hogy a szombat mérkőzés végeztével már csak három napot kell várni a következő hazai viadalra, amire a jegyek már megvásárolhatók ITT

Jegyárak:

Normál: 2.000 Ft

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.000 Ft

Online jegyvásárlás: https://jegymester.hu/production/740196/szektoi-stadion-kecskemet-kecskemeti-te-zte-fc/74000200

Jegyinformációk a hétvégi mérkőzésre:

A vendég szurkolókra és szektorra a hazai jegyárak és kedvezmények érvényesek.

Beléptetés, fizető eszközök:

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket és bérleteket ellenőrzik, így mindenképpen szükséges bemutatni egy születési időt igazoló okmányt (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány). Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is.A Széktói Stadion teljes területén és a pénztárakban továbbra is csak készpénzzel lehet vásárolni.

 

Hajrá, Zete!