Kazincbarcika labdarúgása hatévtizedes múltra tekint vissza.


1957-ben alakult meg a Kazincbarcikai Munkás Testgyakorló Kör, melynek színe piros–fehér volt.

1968-tól a Kazincbarcikai Vegyész SE, 1993-tól pedig a Kazincbarcikai SC, kék–sárga mezét viselik a labdarúgók.

Az egyesület fennállása óta ötször ünnepelhetett bajnoki címet, egy alkalommal a megyei első osztály, háromszor a harmadik vonal, egy ízben pedig a második vonal bajnoka lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egyesület.

Az elmúlt hatvan esztendőben kétszer is karnyújtásnyi közelségbe került az élvonal elérése, az NB I-ért 1982-ben az MTK-val, 1990-ben pedig a Bp. Honvéddal játszottak osztályozó mérkőzést a kék–sárgák, a találkozók azonban mindkétszer vereséggel végződtek.

Jelentős sikerként könyvelhetik el az 1990/91-es évadot, amikor a Magyar Kupa sorozatában a legjobb négy csapat közé jutott a KBSC gárdája.
A rendszerváltozást követő évek visszaesést hoztak az egyesület életében, a kétezres évek második felétől viszont már javarészt ismét a második vonalban szerepeltek a barcikaiak.

A 2017/18-as évadot újoncként kiválóan kezdték, végül közvetlenül a ZTE mögött, a 17. helyen végeztek, a mieinkkel azonos pontszámmal.

Leendő ellenfelünk eredményességét kétségkívül nehezíti az a tény, hogy pályaválasztóként korábban Tiszaújvárosban, jelenleg pedig Putnokon lépnek pályára, ennek ellenére szereplésük jónak mondható. 

/ megosztás