Az izgalmakkal tarkított mérkőzésből végül a Kisvárda jött ki győztesen

Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Kisvárda csapatát fogadtuk a ZTE Arénában, amellyel hivatalosan is megkezdtük a hazai szereplésünket a szezonban. 

A mérkőzés lendületesen kezdődött, Demjén Patriktól már az első tíz percben két szép védést is láthattunk. A 9. percben aztán mi is veszélyesen közel kerültünk az ellenfél kapujához, Szalay érkezett volna a labdára, de a kisvárdai védő megakadályozta a gólhelyzetbe kerülésben.

A félidő 15. percében aztán kezezés gyanúja miatt állt a játék, de végül nem fújt bűntetőt a játékvezető.

Hét perccel később közel kerültünk ahhoz, hogy megszerezzük a mérkőzés első gólját: Tajti egy erőteljes, magabiztos szabadrúgásból próbálta bejuttatni a labdát az ellenfél hálójába, azonban a lövés mellé ment.

Négy perccel később aztán valóban eljött Tajti Mátyás ideje, ugyanis egy kezezés miatt kiosztott büntetőből megszerezte a szezon első hazai gólját: a középre bombázott labda a fejléc alatt száguldott be a kapuba. (1-0) 

Azonban nem örülhettük sokáig a vezetésnek, a 30. percben az ellenfél jutott büntetőhöz, amit Camaj értékesített a jobb alsó sarokba, megszerezve ezzel az egyenlítő gólt. (1-1) 

A 37. percben aztán ismét kék-fehér megmozdulásra lehettünk figyelmesek. Tajti beívelésére Huszti vetődött, aki vállal próbálta bejuttatni a hálóba a játékszert, ami azonban a kapufáról pattant ki. 

Az első félidő egy perces hosszabbításban Németh Dániel került helyzetbe, az ellenfél kapusa azonban hárítani tudta a rövidre tartó lövését. 

Így végül 1-1-es állással vonultak a csapatok az öltözőkbe. 

A második félidő kezdete kiegyenlített játékképet mutatott. Mindkét térfélen voltak próbálkozások, de egyikből sem született gól. 

Az 57. percben a Kisvárda törte meg a jeget, Melnyk a bal alsóba bombázott, megszerezve ezzel a vezető gólt. (1-2) 

Távoli lövésekkel is operáltunk, ám Meshack bombáját magabiztosan hárította Hindrich, míg Tajti kapáslövése elkerülte a kaput.

A 66. percben vezetőedzőnk hármat is cserélt, pályára lépett Ikoba, Manzinga és Klausz Milán is. Ezt követően a jó felépítésű támadóinknak próbáltuk feljuttatni a labdákat és így kialakítani helyzetet a kisvárdai tizenhatoson belül.

Húsz perccel később Safronov ért kézzel a labdához, ami miatt büntetőt fújt a játékvezető, bár Demjén Patrik hárította a tizenegyest, Melnyik a lepattanóból megszerezte a harmadik vendég, s egyben a mérkőzés utolsó gólját. (1-3)

Fájó első hazai volt tehát a vasárnapi megmérettetésünk, de még a szezon elején tartunk, így törekszünk a javításra! Legközelebb erre Kecskeméten lesz lehetőség, augusztus 27-én.

Edzői értékelés: 

Török László: Három ponttal gazdagodtunk és azt gondolom, hogy egy jó iramú és izgalmas mérkőzést játszottunk egy nagyon jó Zalaegerszeg ellen. Domináltunk a mérkőzésen, ám az ellenfél edzője jól nyúlt bele a mérkőzésbe, erős és magas játékosokat cserélt be, de jól reagáltuk le ezt is. A játékosok védekezési pontokból és labdaszerzésekből jól jöttek ki, úgyhogy ennek meg is lett az eredménye.

Ricardo Moniz: Rendkívül csalódottak vagyunk a mérkőzés miatt, elmaradt a Fradi elleni mérkőzésünk, Újpesten az utolsó másodpercben egyenlített a negyedik kerületi együttes, most pedig ez az eredmény is rosszul érint. Az első tíz perc nem sikerült jól, de utána, a félidő második felében domináltunk, amikor Huszti a kapufát is eltalálta. Sajnos nagyon gyorsan egyenlítettek a vezető találatunkat követően. A szélsőinktől többet vártam a mérkőzés során, de a csatárainkkal elégedett voltam. A második kisvárdai gólnál úgy láttam, hogy a labda a vonalon kívül volt, amit nem értek. A második játékrész már nem a mi játékunk volt, ezért is próbáltunk változtatni és csatárokat hoztunk be, Manzingát, Ikobát és a 17 éves Klauszt. A kezdőcsapatból Mocsi sajnos betegség miatt kiesett, Safronov volt a helyén, aki jó mérkőzést játszott, ám a harmadik gólnál sajnos a kezéhez ért a labda. A fordulópont azonban 2-1-nél történt, amikor úgy láttam, hogy kint volt a labda. Nem szeretnék áldozatnak tűnni, nem játszottunk ma jól és Mocsi és Gergényi kiesését nem tudtuk kompenzálni.

Összeállítások: 

ZTE FC: Demjén - Huszti (79’ Klausz), Safronov, Kálnoki-Kis, Bedi - Meshack, Tajti, Sankovic, Májer (66’ Manzinga)- Szalay (66’ Ikoba), Németh (66’ Lesjak)

Kisvárda Master Good: Hindrich - Matheus (71’ Peteleu), Kovacic, Kravchenko, Gey - Karabelyov, Melnyk (90+3’ Bíró) - Camaj (71’ Navrátil) Makowski, Asani ( 78’ Vida) - Mesanovic (79’ Ilievski)