Hírek

INTERJÚ A GÓLSZERZŐVEL

INTERJÚ A GÓLSZERZŐVEL

2024. 05. 05.

Szoros mérkőzésen, ismét hátrányból sikerült megfordítani az állást a 31. fordulóban, Mezőkövesden. A csapat lelki ereje mellett, amelyet már oly sokszor kiemeltünk, gratulálunk Bedi Bencének, aki
ÚJABB FORDÍTÁS, ÚJABB GYŐZELEM

ÚJABB FORDÍTÁS, ÚJABB GYŐZELEM

2024. 05. 04.

Kora délután, napsütéses időben léptünk pályára a Mezőkövesdi Városi Stadionban, az OTP Bank Liga 31. fordulóján. Visszatérhetett a kezdőbe Stefanos Evangelou és a sérüléséből felépülő Gruber Zsombor
Oleksandr Safronov a 2024/25-ös szezonban is kék-fehérben!

Oleksandr Safronov a 2024/25-ös szezonban is kék-fehérben!

2024. 05. 02.

Legutóbbi, Oleksandr Safronovval készült interjúnkban már említettük, hogy kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a vezetőség úgy döntött, hogy aktíválja a kontraktusában lévő „+1 év”
ÚJRA MEZŐKÖVESD FELÉ VESSZÜK AZ IRÁNYT

ÚJRA MEZŐKÖVESD FELÉ VESSZÜK AZ IRÁNYT

2024. 05. 02.

Az OTP Bank Liga 31. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC otthonába látogatunk, május 4-én. Következő ellenfelünk mindössze húsz pontot szerzett harminc bajnoki mérkőzés alatt, ami kevésnek
Találkozzunk a ZTE Arénában a következő szezonban is! – Szerezd be szezonbérleted még ma!

Találkozzunk a ZTE Arénában a következő szezonban is! – Szerezd be szezonbérleted még ma!

2024. 05. 02.

Csapatunk a következő szezont is az NB I berkein belül kezdi meg, így előreláthatólag izgalmas mérkőzéseknek ad majd otthont a ZTE Aréna, ahol reméljük, minél többen biztatjuk majd a csapatot!
Pontosztozkodás a Budaörs csapatával

Pontosztozkodás a Budaörs csapatával

2024. 05. 02.

Ezúttal a Budaörs együttesével csapott össze az NB III Észak-Nyugati bajnokságában szereplő együttesünk, akikkel egy izgalmas mérkőzést játszottak Koller Zoltán növendékei A találkozót vasárnap
Ubochioma Meshack a következő szezont is ZTE színekben tölti!

Ubochioma Meshack a következő szezont is ZTE színekben tölti!

2024. 04. 30.

Klubunk a mai napon lehívta támadónk opcióját, így szerződése egy évvel hosszabbodott. Egy kis visszatekintés az elmúlt szezonokra, az NB I-et tekintve: 2020/21: három gól és egy gólpassz 2021/22:
KULCSMOMENTUMOK SZEREPLŐI

KULCSMOMENTUMOK SZEREPLŐI

2024. 04. 28.

Három fordulóval a 2023/2024-es bajnoki szezon vége előtt már biztosan kijelenthetjük, hogy sikerült elérni a téli szünetben kitűzött célt és jövőre is a magyar élvonal kiírását színesíthetjük
KIHARCOLTUK AZ ÉLVONALBELI TAGSÁGOT

KIHARCOLTUK AZ ÉLVONALBELI TAGSÁGOT

2024. 04. 26.

A ZTE Aréna adott otthont az OTP Bank Liga 30. fordulójának nyitányához. Győzelemre volt szükség a Puskás Akadémia ellen, hogy már péntek este bebiztosítsuk a helyünket az első osztályban, a vendégek
„NAGYSZERŰ ÉRZÉS VOLT GÓLT SZEREZNI” – OLEKSANDR SAFRONOV

„NAGYSZERŰ ÉRZÉS VOLT GÓLT SZEREZNI” – OLEKSANDR SAFRONOV

2024. 04. 25.

Oleksandr Safronov 1999. június 11-én született a dél-ukrajnai Zaporizzsja városában és fiatalon bemutatkozhatott az ukrán élvonalban. 2022 június 9-én jelentettük be az érkezését és azóta is
Gólgazdag mérkőzés a III. Kerületi TVE ellen

Gólgazdag mérkőzés a III. Kerületi TVE ellen

2024. 04. 25.

Az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szereplő együttesünk ellenfele ezúttal a III. Kerületi TVE csapata volt, akik a bajnokság élmezőnyébe tartoznak. A találkozó vasárnap délután, napsütéses
Revans reményében érkezik a Puskás Akadémia

Revans reményében érkezik a Puskás Akadémia

2024. 04. 24.

Április 24-én pénteken elérkezünk az OTP Bank Liga 30. fordulójához, ellenfelünk ezúttal a Puskás Akadémia lesz. Hornyák Zsolt és csapata feltehetően azzal a céllal utaznak majd Zalaegerszegre,
INTERJÚ DOMBÓ DÁVIDDAL

INTERJÚ DOMBÓ DÁVIDDAL

2024. 04. 22.

A Fehérvár támadói igencsak megdolgoztatták Dombó Dávidot a legutóbbi bajnoki mérkőzésen. A találkozó folyamatos koncentrációt igényelt hálóőrünktől már a legelső perctől kezdve. Karamoko, Stefanelli, ...
PONTOT MENTETTÜNK SZÉKESFEHÉRVÁRON

PONTOT MENTETTÜNK SZÉKESFEHÉRVÁRON

2024. 04. 21.

Az elmúlt húsz év alatt harmadik mérkőzését játszotta azonos napon, április 21-én a Fehérvár FC és a ZTE FC. Napos és igencsak szeles időben léptünk pályára a Sóstói Stadionban az OTP Bank Liga 29.
„Büszke vagyok rá, hogy csapatkapitány lehetek”

„Büszke vagyok rá, hogy csapatkapitány lehetek”

2024. 04. 20.

Szendrei Norbert 2023 szeptemberében vette magához a csapatkapitányi karszalagot. Kapitányként legelső alkalommal a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában vezette ki a fiúkat a pályára a Cigánd SE
FEHÉRVÁRON KEZDJÜK A SZEZON HAJRÁJÁT

FEHÉRVÁRON KEZDJÜK A SZEZON HAJRÁJÁT

2024. 04. 19.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Fehérvár FC otthonába látogatunk április 21-én, vasárnap. Mindössze öt forduló van hátra a bajnokságból, ami számunkra kifejezetten nehéz sorsolást hozott. A
INTERJÚ KISS BENCÉVEL

INTERJÚ KISS BENCÉVEL

2024. 04. 15.

Több mint kilencezer fő látogatott ki hétvégén a ZTE Arénába, hogy ott legyen a tavaszi szezon két legjobb formában lévő csapatának mérkőzésén. A találkozó nem is okozott csalódást, sportszerű, de
KÖZEL VOLT A BRAVÚR AZ ÉLLOVAS ELLEN

KÖZEL VOLT A BRAVÚR AZ ÉLLOVAS ELLEN

2024. 04. 14.

Óriási hangulatban fogadtuk a Ferencvárosi TC csapatát az OTP Bank Liga 28 fordulóján. A tavaszi tabellát tekintve az első és a második helyezett csapott össze vasárnap délután a ZTE Arénában. Sallói
A VÉDELEM GÖRÖG PILLÉRE

A VÉDELEM GÖRÖG PILLÉRE

2024. 04. 13.

Stefanos Evangelou összesen négy tétmérkőzést hagyott ki mielőtt visszatérhetett volna a kezdő tizenegybe. A kihagyás előtti utolsó pályára lépése Pakson történt, nem is akármilyen találkozón. Abban
JÖN A FRADI

JÖN A FRADI

2024. 04. 12.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Ferencvárosi Torna Club érkezik hozzánk. A két egyesület közötti barátság régre nyúlik vissza, aminek kezdetéről egy külön cikkben is megemlékeztünk.
Zete - Fradi barátság

Zete - Fradi barátság

2024. 04. 11.

A ZTE és a Ferencváros szimpatizánsai mindig is jó kapcsolatot ápoltak egymással, azonban a két klub szurkolótábora között kialakult baráti viszony egy történelmi eseményhez vezethető vissza. 1990
Vereség a MÁV Haladás VSE ellen

Vereség a MÁV Haladás VSE ellen

2024. 04. 09.

A magyar harmadosztályban tevékenykedő együttesünk vasárnap délelőtt fogadta a Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatát. A találkozó napsütéses időben kezdődött, a vasi csapat szimpatizánsai pedig
Jegyértékesítési információk a Ferencváros elleni bajnokiról

Jegyértékesítési információk a Ferencváros elleni bajnokiról

2024. 04. 08.

Hazai jegyvásárlás: A hazai szektorokra továbbra is a megszokott módon van lehetőség a jegyváltásra, amelyre online a www.ticket.ztefc.hu-n van lehetőség, illetve aki személyesen szeretné kiváltani
FÓKUSZBAN A DUPLÁZÓK

FÓKUSZBAN A DUPLÁZÓK

2024. 04. 07.

A DVTK után az Újpest FC csapatára is kiütést mértünk a bajnokságban péntek este. Közel húsz éve, utoljára 2006 szeptemberében került rá sor, hogy győzelmet arattunk a Szusza Ferenc Stadionban.
ELHOZTUK A HÁROM PONTOT ÚJPESTRŐL

ELHOZTUK A HÁROM PONTOT ÚJPESTRŐL

2024. 04. 05.

A Szusza Ferenc Stadionban léptünk pályára az OTP Bank Liga 27. fordulójában. Immár 48. alkalommal látogattunk el a IV. kerületbe, hogy megmérkőzzünk az Újpest csapatával a magyar élvonalban. Az első
ÚJPEST – ZALAEGERSZEG

ÚJPEST – ZALAEGERSZEG

2024. 04. 03.

Nyitómérkőzést játszunk az OTP Bank Liga 27. fordulójában pénteken, az Újpest FC ellen. Április hónap első bajnoki mérkőzése igazi csemegének ígérkezik, hiszen mindössze két pont választ el minket
Újra győztek a fiúk az NB III-ban

Újra győztek a fiúk az NB III-ban

2024. 04. 03.

Március 24-én, vasárnap délelőtt az NB III Észak-Nyugati csoportjának 21. fordulójában az SC Sopron gárdája látogatott Zalaegerszegre. A találkozón erős szél nehezítette a játékosok dolgát. Koller
MAGABIZTOS ÉS LÁTVÁNYOS GYŐZELEM

MAGABIZTOS ÉS LÁTVÁNYOS GYŐZELEM

2024. 03. 30.

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Diósgyőri VTK együttesét fogadtuk hazai pályán. Sérülések miatt több alapembert is nélkülöznie kellet Márton Gábornak. Nem lehetett ott a keretben Csóka,
A DVTK ELLEN JÖN A FOLYTATÁS

A DVTK ELLEN JÖN A FOLYTATÁS

2024. 03. 29.

A válogatott szünetet követően folytatódik a bajnokság, ezúttal a ZTE Arénában fogadjuk a Diósgyőri VTK csapatát. Az idei kiírásban a kupaszereplést is nézve ez már a negyedik összecsapás lesz
Pontosztozkodás az Airnergy csapatával

Pontosztozkodás az Airnergy csapatával

2024. 03. 26.

Női együttesünk szombat délután napsütéses időben lépett pályára az NB II Nyugati csoportjának 16. fordulójában. Pergelné Kalamár Andrea csapatának ellenfele ezúttal az Airnergy FC volt, akik a
Győzelem a HR-Rent Kozármisleny csapata ellen

Győzelem a HR-Rent Kozármisleny csapata ellen

2024. 03. 22.

Természetesen a válogatott szünet alatt sem állt meg a munka, így a heti edzésmunkát követően Kozármislenyre utaztunk, hogy a jelenleg a Merkantil Bank Ligában szereplő baranyai csapattal mérkőzzünk
Vereséget szenvedtünk Debrecenben

Vereséget szenvedtünk Debrecenben

2024. 03. 17.

A Debreceni VSC otthonába látogattunk az OTP Bank Liga 25. fordulóján. Mindkét egyesület három tétmérkőzés óta tartó nyeretlen szériát próbált megszakítani, így kifejezetten éheztek a győzelemre a
Debrecenben lépünk pályára

Debrecenben lépünk pályára

2024. 03. 15.

Március 17-én a Debreceni VSC vendégszeretetét élvezhetjük majd a bajnokság 25. fordulójában. A piros-fehérek hozzánk hasonlóan egy döntetlennel hangoltak a találkozóra, miután sikerült pontot rabolniuk ...
Márton Gábor február hónap edzője

Márton Gábor február hónap edzője

2024. 03. 14.

Egyesületünk ragyogóan kezdte a bajnokság tavaszi szezonját és a fejlődés mértéke nem csak a statisztikákban és eredményességben, de a játék képében is fellelhető. Négy győzelemmel és egy döntetlennel, ...
MIM GERGELY A ZTE FC JÁTÉKOSA!

MIM GERGELY A ZTE FC JÁTÉKOSA!

2024. 03. 13.

"Mim Gergely is Zalaegerszegen folytatja pályafutását”. Ez volt olvasható 2022. június 16-án az oldalunkon, amikor a fiatal tehetség 2023 nyaráig kötelezte el magát a kék-fehér színek
Vereség az éllovas ellen

Vereség az éllovas ellen

2024. 03. 11.

NB III-as együttesünk a sereghajtó után a bajnokság listavezetőjével, a VSC Veszprémmel csapott össze a bajnokság 19. fordulójában. Koller Zoltán ezúttal nem számíthatott egyetlen visszajátszóra
Gondolatok a csodacseréktől

Gondolatok a csodacseréktől

2024. 03. 11.

Márton Gábor nem először húzott meg fontos változtatásokat a félidőben, amikor a játék képe nem azt mutatta, amit a csapat eltervezett. Az MTK elleni mérkőzés ékes példája annak, hogy a padról beszállva ...
Pontot mentettünk az MTK ellen

Pontot mentettünk az MTK ellen

2024. 03. 10.

Az OTP Bank Liga 24. fordulójának zárómérkőzésén az MTK Budapest csapatát fogadtuk hazai pályán. A kezdősípszót megelőzően Szendrei Norbertet és Németh Dánielt köszöntötte a klub sportigazgatója, Sallói ...
Hazai pályán az MTK ellen

Hazai pályán az MTK ellen

2024. 03. 07.

Az OTP Bank Liga 24. fordulójának zárómérkőzésén az MTK Budapestet fogadjuk a ZTE Arénában. A két egyesületet mindössze három pont választja el egymástól a tabellán és egy esetleges hazai győzelem akár ...
Női együttesünk győzelemmel kezdte meg a tavaszi szezont

Női együttesünk győzelemmel kezdte meg a tavaszi szezont

2024. 03. 03.

Hosszú kihagyás után ismét elkezdődött a női NB II nyugati csoportja, és hazai pályán fogadtuk a Kelen SC csapatát. A klub háza táján nem volt nagy mozgás, ugyanis senki sem távozott és az érkezők mellé ...
Nem sikerült az egyenlítés Kisvárdán

Nem sikerült az egyenlítés Kisvárdán

2024. 03. 02.

Csapatkapitányunk, Szendrei Norbert kereken a századik élvonalbeli mérkőzésén vezette ki a fiúkat a Várkerti Stadion gyepére, bízva abban, hogy pontot tudunk csenni a Kisvárda otthonából a bajnokság 23. ...
Interjú Várkonyi Bencével

Interjú Várkonyi Bencével

2024. 02. 29.

A védelem egyik oszlopos tagja válaszolt kérdéseinkre a kupamérkőzést követően. Várkonyi Bence immár az egyetlen játékos a felnőtt keret tagjai közül, aki az összes mérkőzést végig játszotta ebben
Kisvárdán lépünk pályára

Kisvárdán lépünk pályára

2024. 02. 29.

Fontos lépést tehetünk a bent maradás felé március 2-án, szombat délután. Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a Kisvárda Master Good lesz a következő ellenfelünk, akik erős riválisnak bizonyulnak a
Nem teszünk több lépést a címvédés felé

Nem teszünk több lépést a címvédés felé

2024. 02. 27.

Mi indítottuk útjára a labdát közel négy hónap kihagyás után a MOL Magyar Kupában. A sorozat ötödik fordulójában a Diósgyőri VTK otthonába látogattunk, ahol egyetlen találkozó döntött a továbbjutás
Oleksandr Safronov lett a meccs embere

Oleksandr Safronov lett a meccs embere

2024. 02. 25.

Zsinórban öt forduló óta veretlen a csapat és ez a szerzett gólok mellett, annak is köszönhető, hogy a támadásaink egy jól megszervezett védelem mögül indulhatnak el. Jelenleg három olyan játékos
Folytatódik a MOL Magyar Kupa!

Folytatódik a MOL Magyar Kupa!

2024. 02. 25.

Nem pihenhetünk a következő bajnoki fordulóig, hiszen továbbra is versenyben vagyunk a MOL Magyar Kupában, ahol a nyolcaddöntőben a Diósgyőri VTK otthonába látogatunk. Csapatunk még november 1-én
Tovább folytatódik a veretlen széria

Tovább folytatódik a veretlen széria

2024. 02. 24.

A Kecskeméti TE ellen léptünk pályára a ZTE Arénában, az OTP Bank Liga 22. fordulóján. Croizet és Mim visszakerültek a kezdőbe, az előző meccsnaphoz képest a KTE is két fontos visszatérőt tudhatott a
Interjú Kiss Bencével

Interjú Kiss Bencével

2024. 02. 23.

A Kecskemét elleni találkozó előtt Kiss Bencével, az épp szombati ellenfelünktől érkezett játékossal beszélgettünk. Bence korábban említette, hogy nehéz mérkőzésre számít a volt csapata ellen, de úgy
A Kecskeméti TE csapatát fogadjuk szombaton

A Kecskeméti TE csapatát fogadjuk szombaton

2024. 02. 22.

Hétvégén folytatódik a bajnoki pontvadászat, méghozzá újra hazai pályán. Ezúttal a tabella ötödik helyén tanyázó kecskemétieket fogadjuk. Ha összehasonlítjuk a két egyesület formáját, a legutóbbi
Bővül büfékínálatunk!

Bővül büfékínálatunk!

2024. 02. 21.

Az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektettünk büféink korszerűsítésére, a kiszolgálás felgyorsítására, illetve arra, hogy meghallgassuk a szurkolói igényeket. Így a szombati, Kecskeméti TE elleni
A Paks elleni hősöket kérdeztük

A Paks elleni hősöket kérdeztük

2024. 02. 19.

Csodába illő feltámadást mutatott be egyesületünk a Paks otthonában péntek este. A két gólos hátrányból való fordításhoz rendkívül erős lélekjelenlét és csapatmunka kellett. Éppen ezért szerettünk volna ...
Drámai győzelem Pakson

Drámai győzelem Pakson

2024. 02. 16.

Jó hangulatot teremtett a hazai szurkolótábor, valamint a nagy távolság ellenére a Zete drukkerek is fellelhetőek voltak a paksi stadionban péntek este, az OTP Bank Liga 21. fordulójában. A zöld
Lezárult a téli átigazolási időszak

Lezárult a téli átigazolási időszak

2024. 02. 16.

Február 14-én éjfélkor, Magyarországon is lezárult a téli átigazolási időszak. Ez egyben a zárása is az őszi és tavaszi szezont összekötő kapocsnak, amit csapatunk aktívan élt meg az elmúlt hetekben.
Pakson folytatjuk

Pakson folytatjuk

2024. 02. 15.

A mi mérkőzésünkkel kezdődik meg az OTP Bank Liga következő fordulója, péntek este a Paks otthonába látogatunk. Büszkén jelenthetjük ki, hogy az első helyért küzdő Paks és Ferencváros mellett, csak
1-54   55-108   109-162   163-216   217-270   271-324   325-378   379-432   433-486   487-540   541-594   595-648 >>>

Social media

Pharos '95
ZÁÉV Építőipari Zrt.
Pellet Hungary Kft.
GK Industry Technology Kft.
Mol Magyar Kupa
OTP Bank Liga
Tippmix
Best Grundbau Kft.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
2Rule