BIZTATÓ! Hazai győzelem, jó hangulat a ZTE Arénában.

    Jól sikerült futballdélutánon vehettek részt csapatunk szimpatizánsai, a forróság dacára szépen gyülekezett a közönség, kora estére gazdára talált mind az ezer étkezési jegy.

    Kezdésként a ZTE szurkolói és vezetői csaptak össze, miután a ZTE utánpótlás csapatai mutatkozhattak be a stadion gyepén. Majd nagy taps köszöntötte az egykori sztárokat, a közönség érezhető szeretettel fogadta a Ferencváros és a Zete öregfiúk csapatait. A mérkőzés rekkenő hőségben zajlott, a csapatok szünet és térfélcsere nélkül játszottak, végül a ZTE csapata 3:2 arányban diadalmaskodott.

    Az öregfiúk után felfokozott érdeklődés várta a jelen csapatát, a sok új játékossal megerősített zalaiak katari élvonalbeli csapat ellen mutatkoztak be a hazai közönségnek.

    ZTE FC – Al-Arabi FC 2:1 (2:0)
    ZTE: Zöldesi – Kónya, Szépe, Gergényi, Bedi – Kiss M., Hudák (Kulcsár K.) – Babati, Madarász, Gajdos (Balázs) – Popin (Horváth K.)

    Az első percekben a katariak tűntek aktívabbnak, egy ízben egy lövésszerű beadás a ZTE kapujának felső lécét érintve hagyta el a játékteret. Negyed óra után csapatunk átvette a mérkőzés irányítását, néhány szemre is tetszetős akciót vezetve uraltuk a játékot. A félidő derekán egy lecsorgó labdát Gajdos vágott a vendégek kapujába, majd a játékrész hajrájában Kiss Máté álomgóllal duplázta meg a hazai előnyt, a kint álló vendégkapus felett, mintegy 30 méterről látványosan emelt a kapuba. Remek technikai megoldás, gyönyörű gól volt! Szünet után a játék ugyan kissé eseménytelenebbé vált, de a ZTE továbbra is biztosan tartotta kézben a mérkőzést. Már mindenki a hármas sípszót várta, amikor 15 másodperccel a lefújás előtt a vendégek egy váratlan átlövéssel szépítettek. 2:1-re nyert a ZTE, az új csapat tehát győzelemmel mutatkozott be a szimpatikus, időnként szép akciókat vezető katariak ellen, az eseménydús futballdélutánt pedig a nem sokkal a lefújást követően érkező zivatar sem ronthatta el.



    Zalaegerszeg, 2018. Július 21., 23 óra 40





    Megosztás a Facebook-on





    Hozzászólás írásához be kell lépned. Ha még nincs felhasználóneved, akkor regisztrálnod kell.







AKTUÁLIS HÍREK

Presztizcsata, vasárnap este ETO – ZTE összecsapás Győrött

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy ETO FC Győr – ZTE FC párosítás olyan mérkőzés, mely az első osztályban is csemegének számítana. A két patinás, egykori bajnokcsapat 75-ször csapott össze az NBI-ben, közel 50%-os mérleggel. Mindkét gárda múltjához, hagyományaihoz, eredményeihez méltatlan a másodosztály, főként, ha azt is figyelembe vesszük, hogy eközben az NBI-ben – a legcsekélyebb bántó szándék nélkül említve...




Csákvár után, Győr előtt - vissza és előre néztünk Nagy Tamással

A hét közepére egyre inkább letisztulnak, archívumba kívánkoznak az elmúlt forduló emlékei, s ahogy rendesen, erősödik a meccsláz, és a soron következő próbatételt várja játékos, edző, szurkoló. Nagy Tamással beszélgettünk.

- Egy kérdés erejéig tekintsünk vissza a Csákvár elleni mérkőzésre. Az eredmény szempontjából esetleg lehet némi hiányérzeted...




Ellenfélnézőben – WKW ETO FC Győr

Vasárnapi ellenfelünk, a Győri ETO FC múltja alapján labdarúgásunk egyik bástyája, a vidéki labdarúgás fellegvára.

Az ETO (Egyetértés Torna Osztály) csapatát 1904-ben alapították, az első osztályban az 1936/37-es szezonban szerepelt először, ahol első nagy sikerét 1963 őszén érte el, amikor a bombaerős Ferencvárost megelőzve megnyerte a „félfordulós” bajnokságot. Történetük során a győriek még három bajnoki címet szereztek...




Zöldesi Illés: - Itt nagy célokért tudok küzdeni!

Új játékosainkat bemutató sorozatunkban ezúttal Zöldesi Illéssel, a ZTE FC fiatal kapusával beszélgettünk.

- Honnan származol, hol kezdted a futballt?
- Nyíregyházán születtem, ott kezdtem el játszani egy Dávid SC nevű helyi iskolacsapatban, onnan igazoltam a Nyírsuli csapatába, majd 15 évesen Győrbe kerültem akadémiára...




A hazai bemutatkozás előtt Nagy Tamással beszélgettünk

Vasárnap 19 órakor hazai pályán is bemutatkozik a nyáron jelentősen átalakított, megerősített ZTE FC csapata. A siófoki rajton remek hajrával fordítottak a kék-fehérek, hatalmas örömet szerezve ezzel szurkolóiknak, s megszakítva egy negatív sorozatot is, hiszen a 2012-es kiesés óta a ZTE még nem tudta győzelemmel kezdeni a bajnokságot. A statisztika a hazai rajton is óvatosságra int...




Ellenfélnézőben - Aqvital FC Csákvár

Az Aqvital FC Csákvár csapatának elődei az 1948/49-es bajnokságban futottak ki első alkalommal a pályára. Több mint hatvan esztendőn keresztül a Fejér megyei bajnokság különböző osztályaiban játszottak a kék-sárgák, ez általában a magyar bajnokság negyedik, ötödik, de néhány alkalommal a hetedik osztályát jelentette. Az első igazi csákvári sikert 1989-ben jegyezhettük fel, amikor a gárda a boldog emlékű Szabad Föld kupa döntőjéig menetelt, a fináléban pedig tisztes arányú vereséget szenvedett a Körmendi Dózsa csapatától...




Tovább épül klubunk, Simonfalvi és Sebők újra a Zetében

A jelentős mértékben kicserélődött játékoskeret és az új szakmai stáb érkezésével nem fejeződött be a ZTE FC megújítása. Legfrissebb „igazolásaink” – bár minden Zete szurkoló számára ismertek – immár nem a zöld gyepen, hanem a klub szervezeti felépítésében vállalnak szerepet.

Néhány évvel ezelőtti csapatkapitányunk, Simonfalvi Gábor a most felálló szervezési osztály vezetőjeként a mérkőzések...