U19 leány féléves értékelő

Első tapasztalatok: Az U19 –lányok már szinte kész játékosok, labdás technikában és ügyességben átlag feletti szinten vannak. Taktikailag érettek és nagyon gyorsan tanulnak, olyanok, mint a szivacs magukba szívják a tudást. Rendkívül jól képzett csapatról van szó, ami az elődjeimet dicséri, itt szeretném megemlíteni Szalai Csabát (női szakág vezető) aki nagyon sokat tett a Zalaegerszegi női labdarúgásért.

Edzés tapasztalatok: a létszámot tekintve lehetnénk többen is edzésen, de azt is meg kell jegyezni, hogy ez az a korosztály, akik már diákmunkát vállalnak és jogosítványt szereznek pluszban, az edzések mellett, ami dicséretes. Edzéseken jól dolgoznak, elhivatottak és alázatosak, jól érzékelni, hogy tudják mit szeretnének elérni a sportban és ezért mindent meg is tesznek.

Versenyeztetés: a lányok a Nemzeti bajnokság Észak-nyugati csoportjában a tabella első helyén tanyáznak 22ponttal, a 7győzelem és 1döntetlen 83rúgott gól és csak 7kapott, azt gondolom több mint lehengerlő teljesítmény. Akik a tavasszal veszélyesek lehetnek a Gyirmót és a Balatonfüred, de azért dolgozunk, hogy nyár elején a mi nyakunkba akasszák majd az aranyérmet.

Jövő félév: heti három edzéssel készülünk a tavaszra, minden héten szeretnénk edzőmeccset játszani, akár egymás között is(U16-U19). Nagyon sok tehetséges játékos van ebben a korosztályban is,akik már a felnőtt csapatban is bemutatkoztak (Hetyei Csenge, Nyári Virág, Varró Vera, Simon Villő, Tóth Csenge, Horváth Kriszti)bízom abban, hogy az ottani tapasztalatukat, az U19-es bajnokságban tudják majd kamatoztatni és a többieknek is segíteni edzésen és mérkőzésen egyaránt. A célunk fejlődni minden téren és a bajnokságot megnyerni.

Vezetőedző: Luki András

U16 féléves értékelő

A tavalyi bajnokcsapatunkból „kiöregedve” 7 játékos távozott az U.19 csapathoz. Hozzánk 4 új játékos érkezett, így 15 fős kerettel vágtunk neki a 2020/21-es Bajnoki évadnak. Nagy örömömre szolgált, hogy nyári felkészülésünk folyamán 7 év után ismét edzőtáborba tudtunk menni a lányokkal Csesztregre, ahol is ideális feltételeket biztosított számunkra Fekete József házigazda a Torony Étterem és Panzióban. Köszönet érte a lányok nevében is! Ez lehetőséget biztosított arra, hogy egy jó kis kollektíva csiszolódjon össze az új évadra.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az elmúlt évhez viszonyítva nagy előrelépést tapasztaltam az edzéslátogatásban és az edzés munkában is. A csapat kétharmadánál 80% feletti volt a részvétel az edzéseken, de a legrosszabb mutató is 65% feletti. Az edzéseken sokkal koncentráltabban dolgoztak a lányok, melynek következtében szinte mindenkinél tapasztalható volt a kisebb-nagyobb fejlődés a labdarúgás szinte minden szegmenségében.

A technikai-taktikai és erőnléti fejlődésünk bajnoki mérkőzésen is megmutatkozott. A csoportunkban rajtunk kívül 4 csapatot említhetnék meg /Mosonmagyaróvár, Kanizsa, Csorna, Érd/, amelyek nagyobb erőbedobásra kényszerítettek bennünket az év folyamán. Természetesen, ahogy az ellenük elért eredmény mutatja, 3-5 góllal azért jobbak vagyunk náluk. Ezeken a mérkőzéseken nagyon koncentrált, szinte mindenki tudásának legjavát adva, jó játékot nyújtottak a lányok. A mérkőzés elejétől végig irányításuk alatt tartották a meccset és megérdemelten söpörték be a győzelmeket. A többi 6 csapat és köztünk viszont óriási a különbség, amit a tíz fölötti gólkülönbségek is egyértelműen mutatnak. A mérkőzéseken szinte végig egy kapuztunk. Ezeknek a meccseknek a nehézsége abból adódott, hogy a kapujuk elé betömörülő csapatot kellet feltörni. Egyéni megoldásokkal, középen kombinatív játékkal és szélső támadásokkal értük el góljainkat. Ha a helyzeteinknek a felét még értékesítettük volna, további 5-6 góllal nagyobb lett volna a gólkülönbség. Úgy gondolom, a mérkőzéseken állandósuló jó teljesítményünkkel megérdemelten foglaljuk el az őszi tabella első helyét, pontveszteség nélkül 101-1 gólkülönbséggel az U.16 lány HNP. Bajnokság Észak-nyugati csoportjában, ahol is játékosunk, Nagy Dorottya vezeti a góllövő listát 31 góllal.

Nagy öröm számomra az is, hogy a csapatból 3-5 fő többször az U.19 csapatban is szerepelt és ott is jól játszottak, hozzásegítve ezzel az idősebb korcsoportot ahhoz, hogy szintén első helyet elfoglalva menjenek téli pihenőre.

Összegezve tehát mindenkivel meg voltam elégedve a félév során, de edzésen és mérkőzésen nyújtott teljesítményük miatt ki kell emelnem: Mezőfi Emmát, Nagy Dorottyát, Tollár Petrát és Fata Flórát.

Végül, itt is szeretném minden játékosomnak megköszönöm félévi edzésmunkáját, mérkőzésen nyújtott teljesítményét. Remélem, a későbbiekben is kitart ez a lendület a lányoknál, és az új évben is ezt a hozzáállást fogom tapasztalni, mind edzéslátogatottságban, mind edzésmunkában és mérkőzésen.

Vezetőedző: Szalai Csaba

 

U14 leány féléves értékelő

Felkészülés, első tapasztalatok: július végén kezdtük meg a közös munkát a lányokkal. A csapat már összekovácsolódott az elmúlt évben, páran lemorzsolódtak, de mindig vannak új arcok is, aminek nagyon örülünk és akiket szépen fokozatosan beépítünk a csapatba. Itt meg kell, hogy jegyezzem ez a csapat lassan két éve lesz együtt és szájról-szájra terjed, hogy milyen jó hangulat van az edzéseken és meccseken is. Heti 2-3edzéssel készültünk az őszi bajnoki fordulókra, azt gondolom jól sikerült a felkészülés, a lányok 85-90% edzéslátogatottsága szerintem önmagáért beszél.

Edzések tapasztalatai: mint már említettem nagyon szép létszámban tudtunk edzeni az ősz folyamán, mindig voltak hullámvölgyek, nyilván betegségek és sérülések nehezítették a felkészülést, de ezek összességében elenyészőek voltak. Azt, hogy mennyire lelkesek a lányok, voltak akik sérülten is lejöttek az edzést megnézni és volt olyan is aki kis köhögéssel, enyhe megfázással is edzett. Lányok egészen mások mint a fiúk, hihetetlen lazák és könnyedén veszik az akadályokat, persze edzés közben nagyon sok vicces és bohókás szituáció van, ami felejthetetlenné teszi az edzések hangulatát, ezt egy jó edző tudja kezelni és ettől is vagyunk mi mint csapat nagyon egyben.

Versenyeztetés: Az U14-lányok a Nemzeti bajnokság Észak-nyugati csoportjában csatáznak hétről-hétre. Az erőviszonyokat tekintve,a bajnokságból három csapat kiemelkedik a Kelen SC és a Győri ETO,aztán jön a Fehérvár .Majd a Pápa, Viktória és Puskás csapatai akikhez becsatlakoztunk mi is ZTE FC, ez a négy csapat azonos játékerőt képvisel és nagy csatákat vívunk egymással, az adott forma dönt általában. A tabella hátsó részében tanyázó csapatok a Veszprém, Balatonfüred, BSC, Sopron gyengébb játékerőt képviselnek. A lejátszott 9.forduló alatt szereztünk 15pontot, ezzel a tabella 6.helyén állunk 2ponttal elmaradva a Pápától, akik a 3.helyen zárták az őszt. (szeretném megjegyezni, hogy a tavalyi tabellán ilyenkor 1pontunk volt és utolsók voltunk )ezen is látszik mennyit fejlődtek a lányok és van bennük potenciál.

Jövő félév: ott szeretnénk folytatni, ahol abba hagytuk, szeretnénk elérni a céljainkat, az pedig nem más mint az első négybe odaérni a tavasz végére, ehhez sok munka, alázat és kitartás kell, de azt gondolom a lányok már bizonyítottak nekem és saját maguknak is, a formánkat kell állandósítani és akkor sikerülni fog.

Vezetőedző: Luki András