„Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestereként Bill Shankly idézetéve tisztelettel köszöntöm a ZTE FC honlapjának olvasóit.

Hamarosan 100 éve lesz annak, hogy 1920-ban néhány zalaegerszegi futballszerető polgár mert nagyot álmodni. Talán nem is gondolták, hogy az álomból valósággá váló Zalaegerszegi Torna Egylet, illetve az annak részeként, most pedig önállóan működő ZTE FC milyen fontos szerepet tölt majd a város életében. Persze maga a játék, már korábban, 1912-ben megjelent városunkban. Abban az évben először egy alkalmi csapat játszott Vasvár ellen, és 4-2-re vesztett, majd a zalaegerszegi kereskedők önképző egylete verbuvált csapatot, amely 2-1-re maradt alul a csáktornyai csapat ellen. Az első két eredménytelenség ellenére a játék népszerű maradt, az alkalmi mérkőzéseket a Vizsla réten tartották meg. Az 1920-ban Vadász József szervező munkájával, egy szakosztállyal megalapított ZTE színe először fekete–fehér, majd zöld-fehér volt, a kék-fehér színösszeállítást az ötvenes évektől használjuk. Az első barátságos mérkőzésre 1921. augusztus 20-án került sor a szombathelyiek ellen, a pályát 2 ezer néző állta körbe.

Azóta persze sok minden történt, a ZTE pedig mára több, mint egy csapat, igazából olyan, mint egy család, egyfajta lokálpatrióta kötődés. Minden ember természetes jellemzője a kötődés. Tágabb értelemben, magyarként kötődünk a nemzethez, a hazához, szűkebb értelemben elsősorban a családhoz. De ezen kívül is van még kötődési szándékunk. Kötődünk barátokhoz, munkahelyhez, iskolához, lakóhelyhez, egyházi közösséghez, magunk alkotta kulturális, tudományos és sportegyesületekhez. Ilyen kötődés a ZTE is: összefogás közös tervekért, közös célokért, a közösen ünnepelt sikerekért, örömért, és bizony, néha talán az egyszerűbben elviselhető közös bánatért. Ebben a kötődében, ebben az összefogásban gondolnunk kell azokra, akiknek a klubunkat köszönhetjük, az alapítókra, a mindenkori játékosokra, edzőkre, vezetőkre, támogatókra, szurkolókra, fizikai dolgozókra, egyszóval mindenkire, aki a ZTE nagy családjába tartozik!

A ZTE-vel kapcsolatban gyermekkoromig nyúlnak vissza az emlékeim, hiszen édesapám, id. Balaicz Zoltán a Zalaegerszegi Városi Televízió alapító főszerkesztőjeként, valamint az első városi sportműsor, a Sípszó magazin szerkesztőjeként számos mérkőzésre elvitt magával, 2002-ben pedig már az önkormányzat munkatársaként magam itt ott lehettem az akkori csapat és polgármester mellett a városháza erkélyén a bajnoki cím felejthetetlen ünneplésekor. Azt kívánom, hogy csapatunk sokszor élje majd át ezt a sikert!

„A futballban a „ha„ nem játszik.” Az Aranycsapat legendás kapitányának, Puskás Ferencnek örökérvényű gondolata bölcsen rávilágít arra, hogy a pálya a gyors, határozott döntések színtere, a megmérettetések végkimenetele, a 2 x 45 perc hangulata vagy örömmel, vagy keserűséggel tölt el bennünket. Bízom benne, hogy a ZTE FC csapatának játéka minél többször szerez örömteli pillanatokat a futball szerelmeseinek, a klub történetéről, eseményeiről, érdekességeiről pedig részletesen és rendszeresen szolgál információval ez a honlap.

A honlap böngészéséhez kellemes időtöltést, a szurkolóknak pedig izgalmas, színvonalas mérkőzéseket, felhőtlen szórakozást kívánok!

Hajrá ZTE!!!

Balaicz Zoltán
polgármester