Hírek

Vereség a Paks ellen

Vereség a Paks ellen

2021. 09. 24.

Az OTP Bank Liga hetedik fordulójában hazai környezetben léptünk pályára, az előző mérkőzéshez képest vezetőedzőnk több helyen is változtatott az összeállításon. Iramos tempóba kezdődött
Döntetlen a Velencei-tó partjánál

Döntetlen a Velencei-tó partjánál

2021. 09. 23.

Hektikusan zajlott az első félidő. Ellenfelünk kontrákra és pontrúgásokra épített, mi ugyan domináltunk, de védekezésben, főleg a labdavesztések utáni játékhelyzetek megoldásában nyújtottunk keveset.
Pénteken ismét hazai környezetben mérkőzünk!

Pénteken ismét hazai környezetben mérkőzünk!

2021. 09. 22.

Játékosaink pénteken (09.24.) ismét a ZTE Aréna falai között lépnek pályára, most az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.
Egységben ez erő!

Egységben ez erő!

2021. 09. 22.

Jóhangulatú csapatépítőn voltak kedvenceink kedd délután a Zala Springs Resortban, majd a Kehida Kapuja Étteremben. A sűrű edzésprogram mellett, játékosainknak a kikapcsolódásra is jutott idejük.
A BioTechUSA-val folytatjuk tovább!

A BioTechUSA-val folytatjuk tovább!

2021. 09. 21.

A kiemelkedő teljesítmény elérése sok összetevős, a megfelelő, sportcélokhoz igazított étrend például elengedhetetlen ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a pályán. Egy ilyen étrend összeállítása azonban
Kisorsolták a MOL Magyar Kupa negyedik körét

Kisorsolták a MOL Magyar Kupa negyedik körét

2021. 09. 19.

Férfi labdarúgócsapatunk szombaton 4-0-s győzelmet aratott Vácon, így bejutott a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé. A következő összecsapást a kispesti együttes ellen vívjuk, október 27-én.
Csapatunk hozta a kötelezőt

Csapatunk hozta a kötelezőt

2021. 09. 18.

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában Vácra utaztunk. A találkozóra az Újpest elleni döntetlenünk után került sor, viszont a harmadosztálybeli csapat ellen egyértelműen a győzelem volt a cél.
Szombaton Vácra látogatunk!

Szombaton Vácra látogatunk!

2021. 09. 16.

Szombaton (09.18.) a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában Vácra látogatunk, ahol az egyszeres magyar bajnok együttes ellen vesszük fel a harcot.
Újabb fordulatos mérkőzés Újpesten

Újabb fordulatos mérkőzés Újpesten

2021. 09. 13.

Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a fővárosba látogatott együttesünk. A válogatott szünetet követő visszatérés új hadrendet is magával hozott, Waltner Róbert 4-1-4-1-es rendszerben küldte pályára
Összefoglaló: Komáromi VSE - ZTE FC II

Összefoglaló: Komáromi VSE - ZTE FC II

2021. 09. 13.

Második csapatunk vereséggel zárt Komáromban. Nem így indult a mérkőzés, jó helyeken szereztünk labdákat és sorra alakítottuk ki a helyzeteket, míg a hazaiak csak egy átlövést tudtak feljegyezni. Papp ...
Elindult a jegyértékesítés!

Elindult a jegyértékesítés!

2021. 09. 13.

Férfi labdarúgócsapatunk szeptember 24-én ismét a ZTE Arénában lép pályára. Habár a Paks elleni összecsapást megelőzi egy újpesti és egy váci vendégjáték, a jegyek már most megvásárolhatók a következő ...
„Bízom benne, hogy győzelemmé fog érni a munka”

„Bízom benne, hogy győzelemmé fog érni a munka”

2021. 09. 10.

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának zárómérkőzéseként a Szusza Ferenc stadionban vendégeskedik csapatunk. A negyedik kerületi együttes két döntetlennel és három vereséggel kezdte az idei szezont,
Sportmasszőrt keres NB III-as csapatunk

Sportmasszőrt keres NB III-as csapatunk

2021. 09. 10.

Feladatkörök: Sport és gyógymasszázs Játékosok edzésre/mérkőzésre való felkészítése: bandázsolás, kinesio tape felhelyezése Sportitalok, vitaminok elkészítése A regenerációs tevékenységek menedzselése ...
Szurkolói információk

Szurkolói információk

2021. 09. 10.

ZTE FC Az OTP Bank Liga 6. fordulójának zárásaként Újpestre látogat férfi labdarúgócsapatunk. A megszokásoktól eltérően, hétfőn játszik együttesünk a Szusza Ferenc stadionban. A jegyértékesítés már
Fókuszban a válogatott

Fókuszban a válogatott

2021. 09. 09.

Több kiváló labdarúgónk is meghívót kapott a válogatott együttesekbe. Nézzük, hogy miként szerepeltek a Zete labdarúgói a mögöttünk álló időszakban! Skribek Alen A Gera Zoltán vezette U21-es csapat
Összefoglaló: ZTE FC II - PAFC II

Összefoglaló: ZTE FC II - PAFC II

2021. 09. 04.

Második csapatunk a Puskás Akadémiát fogadta és a két fiatal gárda igazi rangadót vívott egymással. Ellenfelünk agresszíven kezdte a találkozót, de nem tudtak belőle profitálni. Jól védekeztünk és
Győzelem az edzőmérkőzésen

Győzelem az edzőmérkőzésen

2021. 09. 03.

Két forduló között sem áll meg az élet csapatunk háza táján. Waltner Róbert legénysége a másodosztályú Siófok ellen játszott edzőmérkőzést a délelőtt folyamán. A siófoki együttes a Merkantil Bank küzdelmeit ...
Interjú Végh Gáborral

Interjú Végh Gáborral

2021. 09. 03.

Igen sűrű nyár van klubunk mögött, a héten pedig az átigazolási piac is lezárult. Az elmúlt időszak történéseiről beszélgettünk klubunk elnökével, Végh Gáborral. A napokban zárult az átigazolási
Sorsoltak a MOL Magyar Kupában

Sorsoltak a MOL Magyar Kupában

2021. 09. 02.

Együttesünk idén is komoly célkitűzésekkel vág neki a hazai kupasorozatnak. A tavalyi kiírásban szépen meneteltünk, de a betegséghullám utolért minket, így második csapatunknak kellett helytállnia
Összefoglaló: Bicskei TC - ZTE FC II

Összefoglaló: Bicskei TC - ZTE FC II

2021. 09. 02.

Nehéz körülmények fogadták fiataljainkat; az orkán erősségű szél és a pálya kis méretén túl egy nagyon rosszul előkészített, szép futballra alkalmatlan játéktér várta a csapatokat.
Szerződést bontottunk Kun Bertalannal

Szerződést bontottunk Kun Bertalannal

2021. 09. 02.

A 22 éves játékos tavaly nyáron érkezett hozzánk Győrből. Bő egy év alatt tizenhat NB III-as összecsapáson, három Magyar Kupa-meccsen és egy OTP Bank Liga mérkőzésen léphetett pályára. Ebben az időszakban ...
Megvannak a kezdési időpontok

Megvannak a kezdési időpontok

2021. 09. 01.

A Magyar Labdarúgó Szövetség közzétette a következő hét mérkőzésünk kezdési időpontjait. A határozat alapján, csapatunk szeptember 13-án, 20 órától lép pályára a Szusza Ferenc stadionban.
Németh Erik Lendván folytatja

Németh Erik Lendván folytatja

2021. 08. 31.

A 21 éves saját nevelésű labdarúgónk, aki több poszton is bevethető, a szlovén másodosztályban tölti az idei szezont. Erik a második csapatunk oszlopos tagja, de már tizenegy NB I-es mérkőzést is maga ...
Aleksandar Tanasin távozik

Aleksandar Tanasin távozik

2021. 08. 31.

A 29 éves védő 2020 nyarán érkezett Zalaegerszegre a szerb elsőosztályból. A tavalyi idényben 14 NB I-es bajnoki mérkőzésen húzhatta fel a kék-fehér mezt, ám az idei idényben már a második csapatnál számolt ...
Nem bírtunk a Kispesttel

Nem bírtunk a Kispesttel

2021. 08. 27.

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a kispesti vörös-feketéket fogadtuk a ZTE Arénában. A debreceni győzelemnek köszönhetően bizakodva vártuk az összecsapást és vezetőedzőnk nem is változtatott a
Középpontban a fenntarthatóság!

Középpontban a fenntarthatóság!

2021. 08. 26.

A fenntarthatóság a jövő kulcsa, ezért klubunk úgy döntött, hogy működése során további teret ad a környezetbarát megoldásoknak. Az alábbi pontokban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a kezdeményezésünkkel ...
Tovább erősödik a középpályánk

Tovább erősödik a középpályánk

2021. 08. 25.

Huszonhat éves, nagy munkabírású mali középpályással erősít csapatunk. Nimaga első európai csapata a Twente volt, ahonnan utánpótlás karrierjét követően, a KF Skenderbeu csapatába igazolt. Albániában
Presztízs mérkőzés következik

Presztízs mérkőzés következik

2021. 08. 25.

Pénteken folytatódik az OTP Bank Liga 2021/22-es kiírása, amikor is a Budapest Honvéd csapatát fogadjuk a ZTE Arénában. Mindkét csapat győzelemmel hangolt az összecsapásra és az elmúlt szezon mérkőzéseiből ...
Bravúros győzelem

Bravúros győzelem

2021. 08. 23.

Második csapatunk a három mérkőzés után 100%-os Veszprém csapatát fogadta. Nagyon jól kezdtük a találkozót és mezőnyfölényben, dinamikusan futballoztunk. Jöttek is a helyzetek, először Németh
Három pontot szereztünk!

Három pontot szereztünk!

2021. 08. 21.

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a cívisvárosba utaztak kedvenceink. Vezetőedzőnk első alkalommal szavazott bizalmat Daniel Milovanovikjnak és eltiltását követően Kálnoki-Kis Dávid is visszakerült
Debrecenbe utazunk

Debrecenbe utazunk

2021. 08. 19.

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában Debrecenbe utazunk az NB I egyik újonc csapatához. Együttesünk előtt egy kihívást jelentő hét áll, hisz a vasárnapi mérkőzésünket szerdán fejeztük be, pénteken pedig
Nem sikerült a fordítás

Nem sikerült a fordítás

2021. 08. 18.

A vasárnapi szélsőséges időjárás miatt félbeszakadt találkozónk befejezéseként megrendezett összecsapás a 69. perctől folytatódott, tehát bő húsz minutum állt rendelkezésünkre az eredmény kozmetikázására. ...
Kölcsönadtuk Szalay Szabolcsot

Kölcsönadtuk Szalay Szabolcsot

2021. 08. 17.

Kovács Barnabás után egy másik tehetséges labdarúgónkat, Szalay Szabolcsot is kölcsönadta klubunk Tiszakécskére, hogy még több tapasztalatot szerezzen a felnőtt futballban. Szalay 2021 elején érkezett ...
Jegyinformációk a szerdai folytatásra

Jegyinformációk a szerdai folytatásra

2021. 08. 17.

Ahogy már korábban is tájékoztattuk szurkolóinkat, a vasárnap félbeszakadt ZTE FC – Puskás Akadémia FC mérkőzést szerdán, 17 órától fejezzük be. A fennmaradó bő húsz percre jegyeket online
Bolgár gólvágóval erősítettünk

Bolgár gólvágóval erősítettünk

2021. 08. 16.

Huszonegy éves, kiváló felépítésű csatárral erősít klubunk. Borukov a Levski Sofia csapatában pallérozódott, majd 2016-ban Angliába igazolt, a Sheffield Wednesday csapatához. Négy év angliai légióskodás ...
Szerdán folytatjuk!

Szerdán folytatjuk!

2021. 08. 16.

Mint ismeretes, vasárnap este a szélsőséges időjárás miatt félbeszakadt a ZTE FC – Puskás Akadémia mérkőzés. Az MLSZ Versenybizottságának döntése alapján, a folytatásra szerdán, 17 órától
Értékes pont Érden!

Értékes pont Érden!

2021. 08. 16.

Felnőtt csapatunk mérkőzését az időjárás szakította félbe, második keretünk pályára lépése pedig az M7-es autópályán történt súlyos baleset miatt csúszott harminc percet. Fiataljaink egy órával
Félbeszakadt a mérkőzésünk!

Félbeszakadt a mérkőzésünk!

2021. 08. 15.

Tikkasztó hőség fogadta kedvenceinket a ZTE Arénában az OTP Bank Liga harmadik fordulójában. Az elmúlt játéknaphoz képest két helyen változott kezdőcsapatunk, a kiállításoknak köszönthetően vezetőedzőnk ...
Fordulatos meccset játszottak fiataljaink

Fordulatos meccset játszottak fiataljaink

2021. 08. 12.

Második csapatunk remekül kezdte a MOL Fehérvár II elleni mérkőzést, minden tekintetben ellenfelünk fölé kerekedett. Ennek eredményeként több komoly lehetőség után, a félidő közepén egy szép bal
Irány az Aréna!

Irány az Aréna!

2021. 08. 12.

Az OTP Bank Liga 3. fordulójában a tavalyi szezon ezüstérmese látogat Zalaegerszegre. A vasárnapi találkozó igazán parázs mérkőzésnek ígérkezik, hisz legutóbb 4-1-es végeredménnyel hoztuk el a
Őrült mérkőzés Mezőkövesden

Őrült mérkőzés Mezőkövesden

2021. 08. 07.

Az OTP Bank Liga 2. fordulójában Matyóföldre utazott együttesünk és ragyogó napsütés fogadta őket a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Már a mérkőzés elején nehéz pillanatokat élhettünk át, az 5. percben
Irány Matyóföld!

Irány Matyóföld!

2021. 08. 05.

Az OTP Bank Liga második fordulójában Mezőkövesdre látogat csapatunk, az összecsapás pedig szombaton 17:45-től veszi kezdetét! Mindkét együttes számára bíztatóan indult a bajnokság, a mieink
Megújult a honlapunk!

Megújult a honlapunk!

2021. 08. 05.

Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy megújult a hivatalos weboldalunk, a ztefc.hu! Az eddiginél innovatívabb, látványosabb honlapot szerettünk volna kialakítani, mely szurkolóink számára könnyű
Termékfejlesztési gyakornokot keres a ZTE FC csapata!

Termékfejlesztési gyakornokot keres a ZTE FC csapata!

2021. 08. 03.

Egyesületünk heti 20-25 órában keresi azt a hallgatót, aki tanulmányai mellett szívesen dolgozna a labdarúgás világában. Kiemelt feladatok: Termékfejlesztési folyamatok támogatása Értékesítési folyamatok ...
Marketingkommunikációs koordinátor munkatársat keresünk

Marketingkommunikációs koordinátor munkatársat keresünk

2021. 08. 03.

Fő feladatok: aktív részvétel a mérkőzésnapi programok szervezésében, kivitelezésében social media tartalmak készítése szakmai anyagok készítése rendezvények, események szervezésében való részvétel
Tehetséges középpályásunk kölcsönben folytatja

Tehetséges középpályásunk kölcsönben folytatja

2021. 08. 03.

2002-es születésű játékosunk tavaly nyáron érkezett együttesünkhöz Dunaújvárosból, ahol már egészen hamar rutint szerezhetett a felnőtt labdarúgásban. A 2020/21-es szezonban fiatal kora ellenére
Győzelem a megyei rangadón!

Győzelem a megyei rangadón!

2021. 08. 02.

Második csapatunk igazi rangadóval indította a szezont. A hazai FC Nagykanizsa, az előző bajnokság negyedik helyezettje jópár rutinos játékossal erősített az átigazolási időszakban. Többek között Kovalovszki, ...
Biztató szezonkezdés

Biztató szezonkezdés

2021. 08. 01.

Elérkezett a várva várt hétvége, kezdetét vette az OTP Bank Liga 2021/22-es évadja! A viharos esőzés sem akadályozhatta meg, hogy visszatérjen a labdarúgás a ZTE Arénába és a szentély gyepszőnyege ezúttal ...
Repohár az Arénában

Repohár az Arénában

2021. 08. 01.

A környezettudatosság jegyében a 2021/22-es évadtól a ZTE Arénán belül kizárólag repoharakat használunk. Egy átlagos hazai mérkőzésen 4-6000 egyszerhasználatos pohár végzi a kukákban. A repohár lehetőség ...
1-54   55-108   109-162   163-216   217-270   271-324   325-378   379-432   433-486   487-540   541-594   595-648 >>>

Social media

Pharos '95
ZÁÉV Építőipari Zrt.
Pellet Hungary Kft.
GK Industry Technology Kft.
Mol Magyar Kupa
OTP Bank Liga
Tippmix
Best Grundbau Kft.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
2Rule