Hírek

Fölényes siker Sopronban

Fölényes siker Sopronban

2022. 04. 25.

Az NB III. Nyugati csoportjának 32. fordulójában Sopronba látogatott második csapatunk. A két együttes ősszel 1-1-es döntetlen játszott, most viszont magabiztos sikert aratott Koller Zoltán csapata.
Három-kettes vereség

Három-kettes vereség

2022. 04. 23.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójára a kupadöntős tolnai csapat érkezett hozzánk. Hamar megszerezte a vezetést a lendületesen kezdő vendégcsapat, a 4. percben Ádám Martin Haraszti ívelését bólintotta
Demjén Patrik: Javítani szeretnénk hazai pályán

Demjén Patrik: "Javítani szeretnénk hazai pályán"

2022. 04. 22.

A holnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről és a kitűzött célokról beszélgettünk kapusunkkal, Demjén Patrikkal. "A múlt hétvégi Újpest elleni mérkőzés után javítani szeretnénk hazai pályán. A
A kupadöntőst fogadjuk

A kupadöntőst fogadjuk

2022. 04. 21.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Paksi FC csapata érkezik hozzánk a zalaegerszegi pályára, szombat délután. A Bognár György vezette Paks jelenleg közvetlenül mögöttünk, a tabella hetedik helyén
Megvan a licenc a 2022/23-as idényre

Megvan a licenc a 2022/23-as idényre

2022. 04. 20.

Klubunk nemzetközi (UEFA) és NB I iránti kérelmet nyújtott be az előírt formában és határidőre. A Bizottság a benyújtott dokumentációt elfogadta, az indoklás szerint a ZTE FC által benyújtott dokumentumok ...
Itthoni vereség

Itthoni vereség

2022. 04. 19.

Az NB III Nyugati csoportjának 31. fordulójában ismét hazai mérkőzést várt a mieinkre. A bajnokság negyedik helyén álló győri együttes látogatott Zalaegerszegre. Remekül kezdtük a mérkőzést,
Vereség Újpesten

Vereség Újpesten

2022. 04. 16.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Szusza Ferenc Stadionban léptünk pályára. A szombat délutáni mérkőzés lendületesen kezdődött, a hatodik percben Tajti labdáját Meshack fejelte a kapura, de a
Az Újpest otthonában folytatjuk

Az Újpest otthonában folytatjuk

2022. 04. 14.

Az OTP Bank Liga 28. fordulóját a Szusza Ferenc Stadionban töltjük. A Milos Kruscic vezette lilák jelenleg 36 ponttal a tabella ötödik helyén állnak, pontosan egy hellyel zalai csapatunk mögött.
Értékes siker a 11. kerületben

Értékes siker a 11. kerületben

2022. 04. 14.

Hétközi forduló várt második csapatunkra, szerdán Budapestre utazott Koller Zoltán legénysége. A játéknap előtt csak egy pont választotta el a két együttest, ezért kiélezett csatára lehetett számítani. ...
Pontosztozkodás a második csapatok meccsén

Pontosztozkodás a második csapatok meccsén

2022. 04. 11.

Az NB III. Nyugati csoportjának 29. fordulójában a Gyirmót FC Győr második csapata látogatott Zalaegerszegre. Kiegyenlített találkozóra lehetett számítani, hisz a bajnokságban csak két pont különbség
Hazai győzelem a Honvéd ellen!

Hazai győzelem a Honvéd ellen!

2022. 04. 08.

Az OTP Bank Liga 27. fordulójának nyitómérkőzén a Budapest Honvéd csapatát fogadtuk. A kezdeti kiegyenlített percek után hamar megmutatta csapatunk, hogy nyerni szeretne, már az első negyedórán belül
A Honvéd csapatát fogadjuk pénteken!

A Honvéd csapatát fogadjuk pénteken!

2022. 04. 06.

Péntek este, az OTP Bank Liga 27. fordulójában a Budapest Honvéd csapatát fogadjuk az itthoni küzdőtéren. A kispesti klub Horváth Ferenc távozása után, februártól új vezetőedzővel vértezte fel magát,
Súlyos vereség

Súlyos vereség

2022. 04. 04.

Az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában Mosonmagyaróvárra látogattunk a tabella második helyén álló együtteshez. Mivel a Győr-Moson-Sopron megyei csapat keretében több korábbi NB I-es játékos ...
Döntetlen és rekorddöntés Debrecenben

Döntetlen és rekorddöntés Debrecenben

2022. 04. 02.

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában, szombat délután a DVSC csapat ellen vettük fel a harcot. Egyik csapat sem a legnagyobb támadószellemben ment fel a pályára, az első veszélyesebb helyzetet viszont mi ...
Irány Debrecen!

Irány Debrecen!

2022. 03. 31.

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a DVSC otthonába utazunk. A Joan Carrillo vezette csapat, 31 ponttal a tabella nyolcadik helyén áll. Ez nyolc győzelmet, hét döntetlent és tíz vereséget jelent az
Így szerepeltek válogatott játékosaink

Így szerepeltek válogatott játékosaink

2022. 03. 30.

Március utolsó két hetében a válogatottaké volt a főszerep. Mint arról korábban is beszámoltunk, három játékosunk kapott meghívót a nemzeti csapatokba, Mocsi Attila és Németh Dániel a magyar korosztályos ...
Molnár Balázs irányít a szezon végéig

Molnár Balázs irányít a szezon végéig

2022. 03. 29.

Molnár Balázs az elmúlt négy esztendőben utánpótlásunk szakmai munkájáért felelt, játékosként pedig több mint 200 mérkőzésen viselte a kék-fehér mezt. A 44 éves szakember számára nem ismeretlen a
Ezen a hétvégén is nyert második csapatunk

Ezen a hétvégén is nyert második csapatunk

2022. 03. 28.

Ismét hazai pályán játszottak fiataljaink az NB III. Nyugati csoportjának 27. fordulójában. A tabella utolsó helyén álló gárdonyi együttes volt a vendégünk, akik ellen ősszel 2-2-es döntetlen játszottunk. ...
Waltner Róbert távozik

Waltner Róbert távozik

2022. 03. 25.

A 44 éves szakember 2021. március 15-én vette át csapatunk irányítását. Együttesünkkel jó rajtot vett az egykori Zete-kiválóság, így végül a kilencedik helyen zártuk az elmúlt idényt, míg az idei
„Legfontosabb cél a gyerekek képzése mellett, a felnőtt futballba való integráció” – Molnár Balázs

„Legfontosabb cél a gyerekek képzése mellett, a felnőtt futballba való integráció” – Molnár Balázs

2022. 03. 24.

Tavaly nyártól tehetségközpontként működik a ZTE FC, milyen változásokat eredményezett ez eddig? Az, hogy nyártól tehetségközpont lettünk, főként abban változtatta meg a lehetőségeinket, hogy
Távozik Koszta Márk

Távozik Koszta Márk

2022. 03. 23.

A 25 éves csatár 2020 nyarán érkezett Zalaegerszegre az Újpest FC csapatától. Koszta az elmúlt bő másfél évben 25 gólt szerzett kék-fehérben, ezek közül 19-et az NB I-ben. A játékost átigazolási díj
Győzelemmel zárta a hétvégét második csapatunk

Győzelemmel zárta a hétvégét második csapatunk

2022. 03. 21.

ZTE FC II. - KOMÁROM VSE (3-1) Szép napos, bár szeles időre érkezhettek szurkolóink második csapatunk vasárnap délutáni mérkőzésére, amit a Bozsik Péter vezette Komárom VSE csapata ellen játszottak
Újabb döntetlen a Puskás Akadémia ellen

Újabb döntetlen a Puskás Akadémia ellen

2022. 03. 19.

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Puskás Akadémia érkezett hozzánk a ZTE Aréna jól ismert, hazai gyepére. Jól kezdtük a mérkőzést, már az első negyedórában sikerült többször beszorítanunk ellenfelünket ...
 A Puskás Akadémiát fogadjuk szombat délután

A Puskás Akadémiát fogadjuk szombat délután

2022. 03. 17.

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában újra hazai környezetben fogadjuk a soron következő csapatot, ezúttal a Puskás Akadémia együttesét. A felcsúti klub jelenleg a tabella második helyén áll, 44 ponttal,
3-1-es vereséget szenvedtek a fiatalok

3-1-es vereséget szenvedtek a fiatalok

2022. 03. 16.

Kellemes tavaszi időjárás fogadta a csapatokat az NB III. Nyugati csoportjának 25. fordulójában, Felcsúton, a Puskás Akadémia FC otthonában. Izgalmas találkozó volt kilátásban, hisz a fiatal tehetségek ...
Egy pontot szereztünk Mezőkövesden

Egy pontot szereztünk Mezőkövesden

2022. 03. 12.

Az OTP Bank Liga soron következő, 24. fordulójában Mezőkövesden léptünk pályára. A mérkőzés elején nem igazán találtak egymáson fogást a csapatok, a hazaiak gyors letámadásokkal, míg mi szélső megindulásokkal ...
Mezőkövesdre látogatunk a hétvégén

Mezőkövesdre látogatunk a hétvégén

2022. 03. 10.

Az OTP Bank Liga következő fordulójában Mezőkövesden vesszük fel a harcot. A Supka Attila vezette Mezőkövesd Zsóry FC együttese 27 ponttal a tabella tizedik helyét foglalja el: a pontszám hét
Elkészült a 26-30. forduló pontos menetrendje

Elkészült a 26-30. forduló pontos menetrendje

2022. 03. 09.

Április első mérkőzésén Debrecenbe utazunk, majd hat nappal később, pénteken, a Budapest Honvédot fogadjuk a ZTE Arénában. Érdekesség, hogy a bajnokság első körében is péntek este 20 órakor fogadtuk
Végh Gábor: „Sokéves munka gyümölcse kezd beérni”

Végh Gábor: „Sokéves munka gyümölcse kezd beérni”

2022. 03. 08.

Szurkolóink nagyrésze valószínűleg már hallott róla, hogy csapatunk átlagéletkora a legalacsonyabb az NB I-ben. A 23. fordulóban viszont a megszokottnál is fiatalabb csapat győzött a MOL Fehérvár
Fontos három pontot sikerült itthon tartanunk

Fontos három pontot sikerült itthon tartanunk

2022. 03. 06.

Vasárnap délután elérkeztünk a bajnokság harmadik köréhez, amikor a MOL Fehérvár csapata ellen vettük fel a küzdelmet. Mindkét együttes szépen felépített támadásokkal kezdte meg a találkozót, látszott ...
Egygólos vereség

Egygólos vereség

2022. 03. 06.

Szombat délután a Bicskei TC-t fogadtuk hazai pályán, a NB III. Nyugati csoportjának 24. fordulójában. A vasárnapi elsőosztályú mérkőzés végett, Koller Zoltán kevés visszajátszóra számíthatott,
Elkezdjük a bajnokság harmadik körét

Elkezdjük a bajnokság harmadik körét

2022. 03. 04.

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a MOL Fehérvár FC-vel nézünk farkasszemet, a ZTE Aréna gyepén. A fejér megyei, Michael Boris vezette csapat jelenleg a tabella 6. helyén áll, egy ponttal
Gazdasági vezető munkatársat keresünk

Gazdasági vezető munkatársat keresünk

2022. 03. 04.

Főbb feladatok: Szoros együttműködésben az Ügyvezetővel szervezi és irányítja a pénzügyi terület napi operatív munkáit Figyelemmel kíséri a futball klub és annak leányvállalatainak pénzügyi teljesítményét ...
Elhunyt Jávorka András

Elhunyt Jávorka András

2022. 03. 01.

Hosszan tartó betegséget követően, életének 53. évében elhunyt klubunk korábbi másodedzője, Jávorka András. A szakember 2019 és 2020 között az NB I-ben segítette dr. Dobos Barna, vezetőedző munkáját.
Egy jeggyel két mérkőzésre

Egy jeggyel két mérkőzésre

2022. 02. 28.

Március első hétvégéjén mindkét csapatunk hazai pályán fogadja aktuális ellenfelét. Szombaton 13 órától fiataljaink a Bicskei TC csapatát fogadják a „Ketrecben”, míg vasárnap első
Elmaradt a bravúr

Elmaradt a bravúr

2022. 02. 28.

Az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában a VLS Veszprém csapatához látogatott második csapatunk. A jó erőkből álló veszprémi együttes a tabella harmadik helyén tartózkodott és az elmúlt
Egy pontot itthon tartottunk

Egy pontot itthon tartottunk

2022. 02. 26.

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a Kisvárda csapatát fogadtuk a ZTE Arénában. Színvonalas találkozót sejtettek a mérkőzés első megmozdulásai, Meshack szemfüles labdaszerzéséből már a harmadik percben ...
A Kisvárda érkezik Zalaegerszegre a hétvégén

A Kisvárda érkezik Zalaegerszegre a hétvégén

2022. 02. 24.

Itthon folytatjuk az OTP Bank Ligát: szombat délután a Kisvárda Master Good csapata érkezik a zalai gyepre. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat jelenleg holtversenyben áll a Puskás Akadémiával
A fiatalok is nyerni tudtak a hétvégén

A fiatalok is nyerni tudtak a hétvégén

2022. 02. 21.

Második csapatunk az első hazai bajnokiját játszotta az évben, a közvetlen rivális Érdi VSE ellen. Legutóbb a harmadik fordulóban találkoztak a felek, akkor 1-1-es döntetlen született. A vasárnapi mérkőzésen ...
Három ponttal távozunk Győrből

Három ponttal távozunk Győrből

2022. 02. 19.

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában, szombat délután a Gyirmót csapata ellen léptünk pályára. Csapatunk erősebben kezdte meg az összecsapást, már az ellenfél térfelén igyekeztünk folyamatosan megszerezni ...
A következő állomás: Győr

A következő állomás: Győr

2022. 02. 17.

Az OTP Bank Liga 21. fordulójához érkezve Győrbe látogatunk. Csertői Aurél legénysége a kilencedik helyen állva 23 pontot számlál: ez hat győzelmből, öt döntetlenből és kilenc vereségből tevődik
Elkészült a márciusi menetrend

Elkészült a márciusi menetrend

2022. 02. 16.

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk három bajnoki mérkőzést játszik március folyamán. Waltner Róbert legénysége a bajnokság harmadik körének kezdéseként a MOL Fehérvár FC-t fogadja március 6-án, hat
Lezárult a téli átigazolási időszak

Lezárult a téli átigazolási időszak

2022. 02. 15.

Tegnap este lezárult a téli átigazolási időszak, melynek történéseiről klubunk elnökével beszélgettünk. Hogyan értékeli az elmúlt másfél hónap eseményeit? Nehéz, munkás időszakon vagyunk túl, de pozitívan ...
Kölcsönbe távozik Zimonyi Dávid

Kölcsönbe távozik Zimonyi Dávid

2022. 02. 14.

Zimonyi Dávid 2020 nyara óta erősíti csapatunkat, ez idő alatt 40 NB I-es találkozón lépett pályára, melyeken 7 gólt szerzett. A lendületes támadó a 2021/22-es szezon tavaszi részét a másodosztályú Vasas ...
Távozik Eros Grezda

Távozik Eros Grezda

2022. 02. 14.

A 26 éves játékos tavaly nyáron érkezett Zalaegerszegre és sérülései miatt összesen hat NB I-es mérkőzésen tudott pályára lépni kék-fehérben. A hat elsőosztályú találkozón egy gólt szerzett a játékos, ...
Pontosztozkodás a nyitómeccsen

Pontosztozkodás a nyitómeccsen

2022. 02. 14.

Hétvégén második csapatunknak is folytatódott a bajnokság. Nyitányként fiataljaink Fehérvárra utaztak az NB III. Nyugati csoportjának 21. fordulójában. Többen debütáltak vasárnap, Koller Zoltán először ...
3-1-re nyert a címvédő

3-1-re nyert a címvédő

2022. 02. 13.

Vasárnap délután elérkeztünk az év egyik legjobban várt mérkőzéséhez, amikor a Ferencváros csapata látogatott hozzánk a ZTE Arénába. A Fradi nem sokat váratott az első gól jogának megszerzésével,
Már kapható a Szőcs Jánosról készült kiadvány!

Már kapható a Szőcs Jánosról készült kiadvány!

2022. 02. 13.

A mai naptól kapható a Zete Shopban és online, a ztemegastore.hu oldalon a ZTE FC új kiadványa, a Szőcs János – A Zala megyei futball-legenda. Az emlékiratban felelevenedik az ötven évvel
A címvédő érkezik a ZTE Arénába

A címvédő érkezik a ZTE Arénába

2022. 02. 10.

Vasárnap 17:15-kor kezdetét veszi a szezon egyik legjobban várt mérkőzése, az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Ferencváros csapatát fogadjuk a hazai gyepen. A december óta már Stanislav Cherchesov vezette ...
Kölcsönadtuk Majnovics Martint

Kölcsönadtuk Majnovics Martint

2022. 02. 08.

Majnovics Martin 2021 nyarán Ausztriából érkezett Zalaegerszegre. A balhátvéd nyolc alkalommal lépett pályára az ősz folyamán az NB III-as csapatunkban, minden mérkőzésen kezdőként. Az utánpótlás-válogatott ...
Rutinos támadó csatlakozik hozzánk

Rutinos támadó csatlakozik hozzánk

2022. 02. 07.

32 éves játékos érkezik hozzánk a Szombathelyi Haladás csapatától, kölcsönszerződés keretein belül. Az egyszeres román válogatott labdarúgó több országban megfordult már, hazáján kívül játszott Izraelben, ...
Fontos három ponttal távozunk a fővárosból

Fontos három ponttal távozunk a fővárosból

2022. 02. 04.

Péntek este folytatódott számunkra az OTP Bank Liga, a 19. fordulóban az MTK csapata fogatott minket. A találkozó első perceiben mindkét csapat tapogatózott, a kapuk egyelőre nem kerültek veszélybe.
Hosszabbítás és kölcsönjáték

Hosszabbítás és kölcsönjáték

2022. 02. 03.

Németh Dániel egy éve érkezett hozzánk a Magyar Futball Akadémiáról és ez idő alatt főként a második csapatunkban játszott, de öt NB I-es találkozón is pályára léphetett. Dani az U19-es válogatott
Az MTK otthonában töltjük a péntek estét

Az MTK otthonában töltjük a péntek estét

2022. 02. 03.

Ismét egy újabb fordulóhoz érkezik az OTP Bank Liga: csapatunk a 19. fordulóban az MTK ellen lép pályára, péntek este, az Új Hidegkúti Nándor Stadion gyepén. Az MTK Budapest csapata jelenleg a tabella ...
1-54   55-108   109-162   163-216   217-270   271-324   325-378   379-432   433-486   487-540   541-594   595-648 >>>

Social media

Pharos '95
ZÁÉV Építőipari Zrt.
Pellet Hungary Kft.
GK Industry Technology Kft.
Mol Magyar Kupa
OTP Bank Liga
Tippmix
Best Grundbau Kft.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
2Rule