Utánpótlás-válogatott védő csatlakozik hozzánk

21 éves, remek felépítésű középhátvéd csapatunk harmadik téli érkezője. Mocsi Attila a Haladástól érkezik hozzánk, ahol fiatal kora ellenére, meghatározó tagja volt a Vas megyei együttesnek.

Mocsi a Győri ETO FC-ben nevelkedett, majd 2017-ben Fehérvárra igazolt, ahol már 18 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben.

A hátvéd végig járta az utánpótlás-válogatottakat és jelenleg is fontos tagja a Gera Zoltán vezette U21-es együttesnek. Mocsi Attila hosszú távú, 2025-ig szóló szerződést írt alá a ZTE FC-vel.

Az aláírással kapcsolatos első gondolatait is megosztotta honlapunkkal a fiatal játékos: „Nagyon örülök, hogy itt lehetek és az NB I-ben bizonyíthatok. Bízom benne, hogy tudok élni ezzel a lehetőséggel, szeretném a csapatot segíteni. Bizakodó vagyok és nagyon várom már, hogy a csapattal edzhessek, majd ezt követően bemutatkozzak Zete-mezben.”

 

 

Névjegy:

Név: Mocsi Attila

Születési idő: 2000. május 29.

Poszt: Középhátvéd

Eddigi klubjai: Győri ETO FC, MOL Fehérvár FC, Szombathelyi Haladás

 

Sok sikert kívánunk, Ati!