Csank János távozik a ZTE FC-től

    Csapatunk az idei szezonban 7 mérkőzésen csupán egy pontot szerzett, amivel a tabella utolsó helyét foglalja el. A klubvezetés ma délelőtt értékelte a kialakult helyzetet és úgy ítélte meg, hogy az eddigi negatív széria mind a szakmai stábban, mind pedig a keretben változásokat tesz szükségessé!

    A klub vezetése és a szakmai stáb között lefolytatott megbeszélés és egyeztetés után a vezetőség megköszönte Csank János közel hároméves zalaegerszegi munkáját, többek között az Európa Liga szereplést, és Magyar Kupa döntőjében való részvételt.
    További sok sikert kívánunk a Mesternek!

    A szakmai stábbal kapcsolatosan további döntés még nem született, erre várhatóan hétfőn kerül sor.

    A kialakult helyzethez néhány játékos eddigi nem megfelelő teljesítménye is hozzájárult, az ő felelősségüket is vizsgálni fogja a klubvezetés. Ezzel kapcsolatban is további lépések várhatók.

    Az új vezetőedző kiléte egyelőre még nem ismert, a végleges döntés és bejelentés a hét első felében várható!

    Zalaegerszeg, 2011. Augusztus 27., 12 óra 15





    Megosztás a Facebook-on





    Hozzászólás írásához be kell lépned. Ha még nincs felhasználóneved, akkor regisztrálnod kell.

    Gellén
    2011-08-28 16:28:18


    Casoltan!
    Ezt te se hiszed el amit leírtál!




    Ljubojevics22
    2011-08-28 11:45:16


    Remélem Akkor egy pár játékost is rövid úton kivágnak a csapatból! Mert ha az edzőt elküdték a vezetők akkor ugyan azt kell tenni a semmire kellő mihaszna játékossokal is! Itt megbuktattak már egy Gelleit, egy Simon Antalt, mert nekem ne mondja senki, hogy egy edzővel még az elején megy a csapatnak, aztán érthetetlen vereségeket gyűjt be a csapat majdnem ugyan azzal a kerettel. Itt nem erről a szezonról van szó már tavaly tavasszal látható volt mire megy ki a játék. Sajnálom Csank Jánost mert évek óta nem volt ilyen szimpatikus jó és a kispadon hosszú ideig stabilan ülő edző Zalaegerszegen! Volt időszak amikor félévenként váltogatták az edzőket. Biztosan nem volt hibátlan ő sem, de a játékosok keze van ebben! Innentől kiváncsian várom ki lesz az utód! Csak ne hogy valamilyen hazai bohóc, vagy külföldi neve sincs "szakembert" hozzanak ide! Ettől függetlenül nem hiszem hogy a gyenge alibi játékosaink most megfognak táltosodni ha egy új tréner veszi át a csapatot!



    stefan72
    2011-08-28 10:55:45



    GRATULÁCIÓ!
    .....akkor most megvált a csapat az egyetlen valamire való emberétől, jövőre nb2, de remélem a szombathelyi tolatás lesz a másik kieső !!!



    Thompy
    2011-08-28 09:21:52


    A kialakult helyzettel nem tudott mit kezdeni, és rosszabb ennél nem lehet! Ennyi!



    casoltan
    2011-08-27 20:52:12


    Gellén!
    Eljön majd a Te idődben is egyszer, amikor lesznek fontosabb elfoglaltságaid is, mint egy pénteken 18 órakor megrendezésre kerülő Győr-ZTE meccs. Főleg ilyen széria mellett.



    Zalaország
    2011-08-27 18:30:40


    Bozek olvasd el a következő cikket főleg a végét!

    http://zte1920.blogspot.com/2011/04/capo -di-tutti-capi.html




    kenő
    2011-08-27 18:05:13


    Nem gondoljátok komolyan,hogy Lendvai legyen edző!!!!????
    Andráshidán is volt és mi lett abból......Semmi.Edzőnek o-la a Miki.Pintér Attila szerintem is jó edző lenne vagy a Mészöly.Nem hiszem, hogy többet kérnének mint a Csank.
    Az edző mellett el kellene küldeni néhány játékost is:Szalai, Balázs, az Egyiptomi srácot, Hervast szinte mindenkit aki idejött nyáron.



    Zsoltee24
    2011-08-27 17:36:31


    srácok,inkább már legyen a Preisinger Sanyi edző,talán vele hatékonyabb lenne a támadójátékunk :)) a viccet félretéve ide 1 keménykezü edző kellene,aki rendbe szedné ezt a csapatot.1-2 játékos külnben nagyon túlértrékeli önmagát(szalai meg horváth)ezeket már a szezon elején elküldtem volna a pérába.hervas,sadek,bujor,sztanisz....fa. .szom tudja hogy folytadodik a neve....ilyen embereket minek kell idehozni?nulla az összes,egyedül ezt a szerencsétlen Jahicot tudnám kiemelni a tegnapi meccsből,mert ha nem ő áll a kapuban akkor a győr 10ig meg se áll.CSAK A ZTE



    Csocso
    2011-08-27 17:35:53


    Minden jót Csank úr!
    Kár,hogy mindig ilyen türelmes volt.Az elnökkel és a játékosokkal egyaránt.Gondolom nagyon meg volt kötve a keze mert ennek a társaságnak a 70%-át el kellet volna zavarni a sunyiba. És azt hiszem ezt ön is nagyon jól tudja.....
    Gondolom az elnök azt hiszi mindig bejön az ,hogy fillérekért vesz valaki, azt majd jó sokat keres rajt.Hát ez most nem jött be.Jó lenne ha rájönne,hogy a közönségért van a foci.
    Na vajon ki lesz a következő edző aki hisz a ZTE vezetőének.





    Blazsinho21
    2011-08-27 17:12:02


    Lendvai aztán hatalmasan jó döntés lenne... Akkor tuti az NB II... Ha már szegény Csank mestert elküldték akkor valami normálisat hozzanak.. De bárki is fog jönni úgyis az fog történni mint az elődeivel sajnos.. Egerszegen már egy ideje megy az edzőbuktatás.. Bozsik.. Gellei.. Simon.. és most Csank.. Mindegyik kezei alatt tudtak focizni a játékosok bajnoki-dobogó esélyesek voltak aztán egyik pillanatról a másikra elfelejtettek futballozni.. De ne legyen igazam!



    Bozek
    2011-08-27 16:40:27


    Zalaország: A csapat mezében lejátszott 4 szezon (74 mérkőzés) már akkora kötődés? Ezt nem is tudtam.



    sam68
    2011-08-27 16:27:21


    Egy mégjobb ötlet lové ugy sincs legyen Gergő játékos edző vagy Lendvai, Molnár Ata , Péter Zoli , Fuisz



    Zalaország
    2011-08-27 16:18:11


    De nyár ilyenkor nincs is suli, úgyh nem oszt nem szoroz...



    Gellén
    2011-08-27 16:14:31


    Bozek!
    Talán 1 srác tanul ott !Mi voltunk 10en és még 2család!De hiszen te is ott voltál nem?



    sam68
    2011-08-27 16:10:50


    Ez a drága magyarország, nem megy a csapatak rugjuk ki az edzőt pedig legalább a csapat felét elkellene zavarni ez egy vicc a Tökölin Balázson kivül még szabálytalankodni se tudtak ezek a tutyi -mutyi senkiházik eddig nem szidtam a csapatot mert nem szokásom lehet valaki gyenge de ha küzdeni se tud az takarodjon minél messzebbre innét . Ezeknek Pinter kell aztán majd pucolnak ahonnan jöttek . A bajt már csak akkor lehetne még tetézni ha hoznánk egy külföldi edzőt is !



    Zalaország
    2011-08-27 16:10:36


    Bozek: "Lendvai Miki kötődik valamelyest a Zetéhez" ez nem gondolod, h 1 kicsit erős?? Pedig igenis 1 Lendvai habitusú edzőre van szükségünk!!!
    Remélem nem csak mellé beszélnek és a játékoskeretbe is lesznek változások! Az idei igazolások közül mindenki takarodhat! A fiatalokat meg hozzuk vissza!



    PIPER
    2011-08-27 16:03:51


    Bozek!Az MLSZ döntése a többi csapatra is vonatkozott!Chris megírta a másikon,hogy a csapat kialakítása Csank feladata volt.Ő döntött,hogy ki menjen(Miljatovic),és ki jöjjön!(Sadek).
    Sztem Csank elfogyott!Hála istennek annyira,hogy el is tünt!Az utóbbi idők nagyképű,nyegle nyilatkozataiban is mindenki hibás volt csak Ő nem!



    Bozek
    2011-08-27 15:58:18


    Gellén: Nem mindenki azon rázta magát, hogy mindenhol ott van. Hanem azon, hogy legalább egy Hali elleni meccsre el kellene menni, hiszen az a legnagyobb rangadónk. Ott volt 20 ember? Abból hány tanul Győrbe?



    Gellén
    2011-08-27 15:52:01


    Lendvai Mikit edzőnek!
    Ő össze kapná a csapatot!
    Amúgy hol voltak a nagy szurkolók tegnap győrből?Mert 2hete mindenki nagyon rázta magát,hogy mindig minden hol ott van közbe tegnap kb 20an voltunk a vendégbe!



    Bozek
    2011-08-27 15:51:33


    Zalaország, Szabolcs: Igen, Lendvai Miki kötődik valamelyest a Zetéhez. De ilyen alapon akkor már miért nem Kocsárdi dirigálja a csapatot?

    Piper: Aha, csinálj innen-onnan összeszedett játékosokból 2 hét(!) alatt csapatot. A felkészülést nem Csank, hanem az MLSZ sz@rta el.

    ZTE1920: Teljesen egyetértek a szavaiddal, de edzőmeccsen miért tudtak ezek a játékosok többet nyújtani, mint a 7 elmúlt mérkőzésen összesen? Itt szerintem edzőbuktatás történt, ahogy már tavasszal is az volt a cél, de akkor még Nagy Feri kiállt Csank mellett. De idővel elérték a céljukat a játékosok.



    1 2 3





AKTUÁLIS HÍREK

Hajdu és Nánási újra kék-fehérben!
Nagy Ferenc tegnap elmondta, hogy kétéves szerződést írtak alá Hajdu Norberttel, aki játszott már a ZTE-ben, legutóbb pedig a nemzetközi kupaszereplést kiharcoló Honvéd labdarúgója volt, és sokáig a gárda csapatkapitányaként is tevékenykedett. Nánási Balázs is visszatért, ő három évre írt alá. A magas középső védő Nyíregyházán futballozott. Közel állunk a megegyezéshez Simonfalvi Gáborral, Waltner Róberttel és egyeztetünk a volt Haladás-futballistával Sipos Norberttel is.


Mészáros Ferenc: - Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk
- Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Preisinger Sanyival jól ismerjük egymást, biztosra veszem, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni - nyilatkozta Mészáros Ferenc.
- Régebben is rendre megtaláltak a nehéz feladatok, most is ugyanez a helyzet. Közösen dolgozunk, már sok mindent megbeszéltünk, de az apró részleteket még tisztázzuk. A szakmai munka napi koordinálása a kollégám feladata lesz, hiszen ő a vezetőedző.


Sajtótájékoztató a ZTE FC klubházában
Ezekben a pillanatokban is tart a ZTE FC sajtótájékoztatója a klubházban. A szakmai vezetésben struktúraváltásra kerül sor, hiszen szakmai igazgató kerül kinevezésre Mészáros Ferenc személyében. Az ő feladata többek között a játékospolitika irányítása lesz. A csapat közvetlen szakmai irányítását Preisinger Sándor vezetőedző fogja végezni.

A szakmai stábban további változások várhatóak még. Az új szakmai igazgató és a vezetőedző is egyetértett abban, hogy mindenképpen olyan játékosokat szeretnének igazolni, akik mentálisan erősek és akarják a feljutást. A szakmai stáb 2+2 éves szerződést kötött, cél az NBI-be visszakerülés.


Nagy Ferenc: - Nem várhatunk tovább edzőügyben
- Az elmúlt hetekben zajlottak befektetői tárgyalásaink, van olyan cég, amellyel a megállapodás küszöbére értünk, ám ez eddig nem történt meg - adott helyzetjelentést Nagy Ferenc.
- Részükről felmerült a kérés, hogy az edző személyét illetően nekik is legyen ebbe beleszólásuk. Ám miután szerződéskötés a mai napig nem valósult meg, így a klub nem várhat tovább edzőügyben. Szándékom szerint még a héten, de legkésőbb keddig megnevezzük a csapat új szakvezetőjét. Két, a szakmában ismert jelöltünk van a posztra.


A X. Baráti Kör Kupának is nagy sikere volt
A hétvégén került megrendezésre tizedik szurkolói foci tornánk a ZTFBK szervezésében.

Már délelőttől kezdve színvonalas és izgalmas mérkőzések zajlottak mind a két pályán. A csoport meccsek végeztével az Új Generáció és a Pápai Fradisták csapatai mögött mindkét csoportból egerszegi alakulat lépett tovább a második helyen, mégpedig az Armada és az Ultras Zalaegerszeg együttesei.


Nagy Ferenc: - A felkészülés kezdetére meglesz az új edző
- Az biztos, hogy a jövőben tőkeerősebb, biztonságosabb anyagi háttérre lesz szükség - kezdte évértékelését Nagy Ferenc.
- Ez ügyben folynak a tárgyalások, bízom benne, hogy eredményre is vezetnek. Az is elképzelhető, hogy több befektető érkezik azonos időben a ZTE-hez. Remélem, elképzeléseink június során valósággá válnak. Az anyagi háttét megteremtésében az önkormányzat szerepvállalása nélkülözhetetlen, már csak azért is, mert a csapat nevében is ott van, hogy Zalaegerszeg. Tisztázni szeretnénk a város vezetésével...


Olvasóink szerint a támadóposzton kell erősítenünk
Honlapunk olvasóinak többsége csapatunk támadó alakzatát erősítené meg - amivel egyet kell értenünk, hiszen kevés gólt szerezve kiestünk az NBI-ből. 25%-uk a védelemben eszközölne változtatást, ami szintén nem meglepő, hiszen meccsenkénti átlagban több mint két gólt kaptunk a szezonban...

21% a közzéppályára igazolna, míg 13% új edzőt hozna (ez a kérdés már eldőlt). És ami szintén nem meglepetés, az hogy csupán pár százalék gondolja, hogy csapatunknál kapuskérdés van... Jahic bravúrosan védett, pontokat köszönhetünk neki!